Feltörekvő fiatalok: újabb juniorok a felnőtt keretben

2018-06-21 13:23:00

Két debreceni és egy orosz származású fiatalemberrel bővült a DEAC jégkorongcsapatának kerete a napokban. Darabos Krisztofer, Szokolov Artyom és Kuleshov Vladislav az elmúlt idényben a Debreceni HK játékosaként, a junior korosztályban vitézkedett. Ketten közülük ősztől a Debreceni Egyetemen folytatják tanulmányaikat. Velük együtt összesen hat korábbi junior jégkorongozó kap lehetőséget a DEAC-ban.

Darabos Krisztofer 1998. augusztusában született Debrecenben. A még csak 19 éves védő a DHK saját nevelésű játékosa. Tízévesen kezdett el jégkorongozni, a 2013-2014-es szezont a MAC csapatánál töltötte, azt követően mindvégig Debrecenben játszott. Serdülőként debütált a hazai U18-as bajnokságban, a következő idényben bemutatkozott az U20-ban és 2014-2015-ben 38 mérkőzésen 28 pontot ért el a szlovák ifi 1. ligában. A 2015-2016-os szezontól kezdve részt vett a hazai ifi és junior bajnokságban, az osztrák ifi (EBJL) és junior (EBYSL) ligában, és a három idényben összesen 106 pontig jutott. 2015-2016-ban egy mérkőzésen szerepelt a MOL Ligában is. Darabos örömmel emlékezett vissza azokra a meccsekre, amikor lehetőséghez jutott a felnőttben.

- Két évvel ezelőtt már eljutottam a MOL- Liga cserepadjáig, sőt egy Magyar Kupa meccsen bedobtak a mélyvízbe is, ami nagy élmény volt számomra. Most itt a lehetőség, hogy ősztől újra a profi ligában kezdjem a szezont. A továbbtanulást a Debreceni Egyetemen képzelem el, izgatottan várom az új kihívásokat és megmérettetéseket úgy a jégpályán, mint a felsőoktatásban. Külön örülök annak, hogy Erdei Zoltán és Molnár Dávid is hazajönnek, hiszen utoljára gyerekkorunkban, az előkészítőben játszottunk egy sorban. Bizonyítani szeretnék, és készen állok arra, hogy megharcoljak a helyemért a csapatban. Mint minden nyáron, most is hetente öt alkalommal edzek, az írásbeli érettségik napján is elmentem a konditerembe. Jelenleg csak felsőtestre tudok edzeni, mivel nemrég ganglion-műtéten estem át, aminek egy hónap a rehabilitációs ideje. Arra kell törekednem, hogy az eddigieknél gyorsabban tudjak a jégen döntéseket hozni, nagy játéksebesség mellett is. A fő célom az, hogy stabil helyet harcoljak ki az együttesünkben – mondta a fiatal debreceni, akinek álma, hogy a csapattal eljusson a szezon végi Play off-ba.

A csatár poszton bevethető Szokolov Artyom szintén Debrecenben született 1998. márciusában. Állampolgársága orosz, a szakzsargonnal élve „hoki-magyar”, a Debreceni HK saját nevelésű játékosa. 2013 óta szerepel a DHK U18-as és U20-as együtteseiben. A 2014-2015-ös szlovák ifi 1. ligás szezonja igen jól sikerült, 44 meccsen 53 pontot ért el. Két alkalommal játszott a MOL Ligában, ahol 1 gólpasszal vétette magát észre. Az előző szezonban jó átlagot teljesített, miután az EBYSL-ben 27 meccsen 32 pontot, a magyar U20-as bajnokságban pedig 16 találkozón 21 pontot hozott össze. A fiatal jégkorongozó örömmel fogadta a kerettagságot.

- A célom az, hogy bekerüljek a csapatba, és helyet kapjak legalább a 3. sorban. Ehhez nyilván hasonló játékot kell megvalósítani, mint az utánpótlásban, vagy még jobbat. A juniorból a felnőttbe vezető út mindenkinek rögös, de remélem, valahogy csak sikerül „áttuszkolni” magam. Szeretnék a lehető leghasznosabb, okos és jó játékot produkálni, ám tisztában vagyok a gyengéimmel is. Leginkább izomtömeget kell növelnem, ezért rendszeresen járok konditerembe. Dietetikus ajánlását figyelembe véve ügyelek az étrendemre is. Ugyanakkor meg akarom őrizni az erősségeimet, azért bottechnikai gyakorlatokat végzek és dolgozok az állóképességem megőrzésén is. A csapatunk erős lesz, a keretben van számos tapasztalt játékos és sok fiatal, akik „meg fognak halni a jégen” a győzelemért. Én bizakodom a bajnoki elődöntőben és egy jó Magyar Kupa szereplésben is – fogalmazott Tyoma.

Kuleshov Vladislav 1998. júniusában született az oroszországi Jaroslavl-ban. Állampolgársága orosz, posztja csatár. A 2014-2015-ös szezonban orosz bajnokságot nyert a Lokomotiv Jaroslavl U17-es csapatával. Debrecenbe 2015-ben igazolt, és 2018-ig a DHK utánpótlás játékosa volt. Szerepelt a klub U18-as és U20-as együttesében hazai jégen és az osztrák korosztályos bajnokságokban is. Az EBYSL-ben 57 találkozón 61 pontot szerzett, a magyar U20-ban 52 meccsen 76 pontot (41 gól, 35 assziszt) termelt. Egy alkalommal szerepelt a DHK MOL Ligás csapatában.

- Büszke vagyok arra, hogy bekerültem a DEAC felnőtt csapatának keretébe. Intenzíven készülök az új szezonra, május közepétől folyamatosan tréningezek, egyelőre szárazon, de június végén elkezdem a jeges edzéseket is. Szeretném a játékomat magasabb szintre emelni, növelni a korcsolyázás sebességét és lehetőség szerint kiküszöbölni a hibákat. A fő célom az, hogy minél többet tudjak hozzátenni a csapatunk teljesítményéhez. Remélem, hogy sikerül majd legalább a Play off-ba bekerülni – mondta az ifjú csatár.

Az újabb három juniorral már 16 fős a DEAC kerete. További jó hír, hogy mára a 23 fős együttes minden tagjával megállapodott a szakosztály, így hamarosan fény derülhet a teljes névsorra is.

A jelenlegi keret:

kapus: Nagy Péter

támadók: Berta Ákos, Németh Attila, Molnár Dávid, Vincze Péter, Jakub Izakcky, Dominik Novotny, Márton Koppány, Salló Barna, Szokolov Artyom, Kuleshov Vladislav

védők: Hetényi Péter, Jiri Behal, Erdei Zoltán, Antal Arnold, Darabos Krisztofer

fotók: www.debrecenihoki.hu

(Adatforrás: www.eliteprospects.com)


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2018-06-21 13:23:00

további cikkek a témában
Responsive image
Szezonnyitó debreceni szemmel

Admin * 2019-08-05 14:00:00

Responsive image
Álomszerűen kezdtük a túrát

Admin * 2018-09-22 09:30:00

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS