Szeredában lehet javítani

Frissítés: 2020-02-15 09:23:08

Csütörtök este a pontszerzés reményében kezdték meg két meccses erdélyi túrájukat a mieink. Mint ismeretes, a Brassó végül otthon tartotta a 3 pontot és ugyanennyivel el is lépett tőlünk a táblázaton. A pillanatnyi helyzet szerint tehát az övék az ellenfélválasztás joga, illetve a pályaelőny. Ez pontosan az a szituáció, amit szerettünk volna elkerülni, de a bosszankodásra nincs idő, előre kell tekinteni!

Az előre tekintés esetünkben azt jelenti, hogy bemérjük ma esti ellenfelünket, akik mindössze 2 pont hátrányban állnak a mieink mögött, tehát veszélyesek lehetnek a negyedik helyünkre is. Óvakodnánk azonban attól, hogy kizárólag erre a találkozóra hegyezzük ki a dolgokat. A jövő szerdáig (vasárnap kivételével) minden nap sorjáznak a rangadók, valószínű, hogy az utolsó pillanatig képlékeny marad a helyzet. Eddig egyik résztvevő sem tudott biztonságosnak tekinthető előnyt kiépíteni, még számos opció elképzelhető.

A biztos pont jelenleg az, hogy ma Csíkban szállunk harcba a pontokért és hihetetlenül nehéz feladat előtt állunk. Ellenfelünk a jelenlegi pozíciójánál jóval magasabban jegyzett, komolyan feltunningolt top-csapat, környezetükben az elvárások is jócskán meghaladják a szokásos szintet. A középszakaszban eddig messze nem voltak csúcsformában, de ilyenkor fennáll annak valós veszélye, hogy a következő meccsükön nagyot virítanak. Legutóbb ugyan nyertünk ellenük, de az Debrecenben történt, márpedig a hasonló játékerőt képviselő csapatok vetélkedésében komoly előnyt jelenthet és jelent a hazai pálya. Ezzel korántsem kívánjuk azt kommunikálni, hogy szerintünk abszolút esélyesként lép pályára a Csíkszereda. Ők vannak otthon, nekik kell a gyakran türelmetlen hazai szurkolókat kiszolgálni, arról nem is beszélve, hogy ők vannak hátrányban egyelőre.

A közvetlen előjelek között akadnak számunkra kedvezőtlenek is. Sándor Flórián Brassóban megsérült, eltiltás is fenyegeti, így biztosan nem léphet jégre, de kérdéses Vokla és Kozma részvétele is, ami együttesen már komoly gondot jelenthet. Némi bizakodásra adhat okot, hogy a folyamatos sérülések közepette voltunk már nehezebb helyzetben is, aztán mégis jól jöttünk ki belőle. Papíron természetesen a szeredaiak az esélyesek, de a nyomás is rajtuk lesz, ezt kellene a mieinknek okos és fegyelmezett hokival kihasználni!

Az alapszakasz során volt már erre példa, bízunk abban, hogy valami hasonló játszódik le a mai meccsen is! Az Erdélyből érkezett hírek szerint a srácok motiváltak, tudatosan készülnek a meglepetésre. Természetesen a jó eredmény eléréséhez az utolsó pillanatig koncentrált, fegyelmezett játékra lesz szükség és nem 100, hanem 110 %-os teljesítményre, de mindez akár megszokottnak is tekinthető egy ilyen kiélezett menetelés során. A mieinkben megvan a szükséges tudás és vagányság, persze jó lenne, ha Fortuna sem pártolna el tőlünk ma este!

Sport Club Csíkszereda vs DEAC
2020.02.14. (péntek) 17:30
Csíkszereda

=Müller Károly=


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2020-02-14 13:55:00

további cikkek a témában
Responsive image
Újra debreceni színekben

Admin * 2019-06-13 15:15:00

Responsive image
Bízunk a jó folytatásban

Admin * 2019-02-17 15:00:00

Responsive image
Egyetlen pont kellene még

Admin * 2019-02-22 14:00:00

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS