Brassóban óriási lesz a tét

Frissítés: 2020-02-14 09:00:10

Már szerdán reggel buszra szállt és elutazott Erdélybe a DEAC együttese, ahol a szezon két legfontosabb, legnagyobb tétre menő mérkőzése vár a mieinkre. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a hét második felében a középszakasz végeredményét közvetlenül befolyásoló, minden szempontból sorsdöntő összecsapásokra kerül majd sor.

A ki-ki meccsek már szerdán este elkezdődnek, a rangsorban második, 10 pontos Dunaújvárossal mérkőzik meg a felsőházi tabellát 3 ponttal vezető FTC-Telekom. Amennyiben a zöld-fehérek nyernek, nagy lépést tehetnek a középszakasz megnyerése felé. Bár az Acélbikák együttese komoly játékerőt képvisel, nem biztos, hogy képesek megállítani a fővárosiak csúcsra járatott gépezetét. A mieink számára az FTC győzelme lenne a kedvezőbb, mivel az újvárosiak így is egy pontos előnyben vannak az egyetemi csapattal szemben. A debreceni gárda jelenleg a harmadik, két ponttal előzi meg a Brassót, hárommal a Csíkszeredát. Mivel a 3. hely biztosítja az ellenfélválasztás jogát és a negyeddöntős pályaelőnyt, ezt a pozíciót kell a mieinknek megtartani, amihez már egy pont megszerzése is elegendő lenne. Természetesen erre a helyzetre nem lehet taktikát alapozni, a cél csakis a győzelem lehet. A vesztett pontok tekintetében egyébként jobban állunk, mint az üldözőink, a brassóiaknak (és a szeredaiaknak) három, a mieinknek viszont négy találkozója van hátra a középszakaszból.



Ám ne szaladjunk ennyire előre az esélylatolgatásban, ideje, hogy csütörtöki ellenfelünkre, a Corona Brassó együttesére koncentráljunk. Február 2-án hazai környezetben is megtapasztalhattuk, mennyire képzett és komoly játékerőt képviselő együttes a csütörtöki ellenfelünk; az egyébként végig kiválóan hokizó debreceniek ellen kétszer is ki tudtak egyenlíteni, elsősorban az életveszélyes Carlson jóvoltából. Akkor a remek egyéni teljesítmények mellett a csapatmunka és a nagyszerű emberelőnyös játék döntött a mieink javára, de lehetséges, hogy csütörtök este még ez sem lesz elég. Mindenképpen extrákra van szükség, emellett olyan húzásokra, amelyekkel meg lehet lepni a tapasztalt hokisokból álló ellenfelet.



Biztosak lehetünk abban, hogy a nemzetközi szünet ideje alatt David Musial és Kecskeméti Áron alaposan górcső alá vették a brassóiakat, a mozgásterük is tágasabb lett, mivel a karakteres játékosként ismert Berta Ákos és Kyle Essery is visszatér a jégre. A mieink minden bizonnyal négy sorral állnak majd fel, ami több variációs lehetőséget kínál Musial mester számára. A hajszálpontos, koncentrált és kemény védekező munka lesz az alapja minden egyébnek, de ugyanolyan elánnal kell letámadni, valamint védeni a kapunk előterét, mint ahogyan azt a srácok Debrecenben tették.



Mindezeken túl az érzelmi tényezőknek is komoly szerepe lehet. A Cenk alján nyilván úgy érzik, hogy vissza kell vágni a mieinknek a debreceni vereségért, bár számukra egy magyar-román összecsapásnak mindig komoly presztizs-értéke van, még akkor is, ha csapatuk felét székely játékosok alkotják. Az ERSTE Liga alapszakaszának végén dobogós helyen tanyázott a két erdélyi élcsapat, most viszont a magyarok viszik a prímet, ami Erdélyben külön fejfájást okoz. Déli szomszédaink javítani akarnak, de eközben előfordulhat, hogy a küzdelem hevében az indulatok veszik át felettük az irányítást. Az ilyen szituációkat (ha lesznek) okosan kell kezelni a mieinknek, mivel ezekből előnyt kovácsolhatunk magunknak.

Összességében precíz, fegyelmezett és önfeláldozó csapatjátékra, hatékony és lendületes támadó munkára lesz szükség ahhoz, hogy sikerrel vehessük az első nagy akadályt. Nélkülözhetetlen, hogy magas hőfokon égjen a harci kedv a mieinkben, ami azonban nem csaphat át öncélú agresszivitásba. A debreceni legénység az utolsó három mérkőzésen bebizonyította, hogy képes azon a színvonalon hokizni, amivel a top-csapatok is legyőzhetők. Csütörtökön este kell majd bizonyítani, hogy ez a játék működik idegenben is.



=Müller Károly=


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2020-02-12 12:00:00

további cikkek a témában

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS