Előzhetjük a Brassót!

Frissítés: 2019-11-04 09:39:33

A Debreceni Egyetem hokisainak ezen a hétvégén sincs idejük a pihenésre; 48 órával az UTE elleni kemény, fizikailag és mentálisan is fárasztó mérkőzés után máris érkezik a következő nehéz ellenfél, a Corona Brasov együttese. Mondani nem kell, hogy a vasárnapi találkozó sem ígérkezik könnyed esti sétának.



A déli szomszéd kirakat-csapata jelenleg dobogós helyen áll az ERSTE Ligában, két ponttal vezetnek a mieink előtt, igaz, hogy egy mérkőzéssel többet játszottak, mint mi. A 17 találkozójukból 11 alkalommal nyertek, négyszer veszítettek és begyűjtöttek még két túlórás vereséget is. A szezon elején voltak kisiklásaik; a Csíkszereda és az FTC mellett nem kis meglepetésre a Schiller-Vasas is győzni tudott ellenük. Az utóbbi időben megbízhatóan teljesítenek, öt meccset húztak be sorozatban, pénteken – ha nem is könnyedén – négy góllal bizonyultak jobbnak a HKB együttesénél. A Brassó masszív, jól összerakott együttes; számos minőségi légióst tudnak felvonultatni, akik húzzák a csapat szekerét. A Hokiklub elleni találkozón szerzett öt góljukból négyet kanadai légiósok szereztek, Plante kétszer, Henderson és Fowlie egyszer-egyszer találtak be. Nincsen hiányuk kiváló erdélyi játékosokból sem, elegendő, ha csak a biztos kezű kapust, Tőke Zoltánt említjük, aki annak idején Debrecent is megjárta. A négy kanadaival felálló első soruk különösen veszélyes, vasárnap megkülönböztetett figyelmet kell fordítani rájuk. Október elején ugyan két góllal nyertek ellenünk, de azóta a mieink jelentős mértékben megerősödtek, ráadásul az önbizalmuk is magas szintre került, köszönhetően az immár nyolc meccses győzelmi sorozatuknak. A Brassó igen erős, de korántsem verhetetlen alakulat, úgy véljük, hogyha sikerül megközelíteni az újpestiekkel szemben nyújtott teljesítményünket, akkor komoly esélyeink lehetnek ellenük. Amiben viszont javulnunk kellene, az az emberelőnyös játékunk hatékonysága, mivel pénteken ez a mutató nem érte el a 17 százalékot. Emellett még mindig elég sok kiállítást fújnak ellenünk, erre is folyamatosan figyelnünk kell majd a vasárnapi találkozón.



Összességében kedvező előjelekkel készülődhetünk az újabb debreceni rangadóra. A DEAC hokisai rendelkeznek a győzelemhez szükséges potenciállal, megvan bennük a megfelelő elszántság és akarat. Reméljük, hogy a lelkes hazai szurkolósereg hasonló elánnal buzdítja majd a kedvenceit, mint az UTE elleni mérkőzésen! Ha a rendes játékidőben sikerül győzni, akkor helyet cserélünk a brassóiakkal és felkerülünk a 3. helyre.

DEAC vs Corona Brasov
2019. november 03. (vasárnap) 18:30
Debreceni Jégcsarnok



=MK=


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2019-11-02 17:00:00

további cikkek a témában
Responsive image
Eddig nyugisan telt a nyár

Admin * 2019-07-09 13:00:00

Responsive image
Rangadó tanulságokkal

Admin * 2018-10-09 11:00:00

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS