Kemény meccs, megérdemelt győzelem

2019-08-24 09:30:00

Az augusztus 15-ei, nagymihályi felkészülési mérkőzésen nyújtott biztató játék nyomán annak a reményünknek adtunk hangot, hogy a DEAC együttese képes lesz továbbvinni a találkozó pozitív impulzusait és megmutatni, milyen hokira képesek valójában. Nem a kincstári optimizmus sugalmazta az említett megjegyzéseket, hanem a csapat összeérésének kétségtelen jelei, melyeket a Torax Kupa első meccsétől kezdődően észlelhettünk. Nyilván hangot kívántunk adni a debreceni közönség elvárásainak is, mivel a szurkolók már csak olyanok, hogy tréningmeccs ide, vagy oda, ki nem állhatják, ha a kedvenceik veszítenek. Márpedig a show értük pereg… Persze jól tudták ők is, hogy a soros ellenfél, a HC Topolcany csapata komoly játékerőt képvisel, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy pár napja elkapták az Extraliga szereplő Érsekújvárt is.

A találkozó kezdetén oda-vissza hullámzó játékot láthatott a mintegy 400 fős nézősereg. Az egyetemisták jól hokiztak, kétszer is becsengettek a hazai kapuvédőnek, igaz, a másik oldalon Hetényi Zolinak is igazolni kellett a klasszisát. A 12. percben a házigazdák szerezték meg a vezetést, Spankovic egy lecsorgó korongból volt eredményes. Nem sokáig örülhetett a hazai gárda; a 15. percben Filbrandt átadásából Izacky egyenlített. Jól védekeztek a mieink, ezt az 1. harmadban két emberhátrányos szituációban is bebizonyították.

A 2. játékrész 9. percében ismét vezetést szereztek a nagytapolcsányiak, megint csak Spankovic talált be. Ezután a debreceni együttes játszhatott emberelőnyben, Daloga azonban kecsegtető helyzetben a vasat találta el. Nem így Novotny, aki biztos kézzel értékesítette Sági passzát. Röviddel később ő szolgálta ki Lérántot, aki megszerezte a mieink harmadik gólját. Feljebb kapcsolt egy fokozattal a szlovák együttes, egyre inkább a fizikai hoki kezdett dominálni. Előbb Phil Kiss szabálytalankodott, de megúszta 2 perccel, majd Hetényi Zoli kezére csaptak oda, Kuleshov volt az, aki megvédte a kapusát. Ebben az időszakban erősen nyomtak a hazaiak, miközben Daloga-nak újabb ziccere maradt ki.

A 3. harmad legelején Sági jó indítását Izacky váltotta gólra. A pályán folytatódott az adok-kapok, Sándor Flórián 2+10 percet kapott, majd Vokla is kiült egy kisbüntetésre. A hátrányokat kivédekeztük, ebben Hetényi „Stonewall” Zoli nagyszerű védéseivel oroszlánrészt vállalt. A meccsnek azonban még nem volt vége, Sági Martin nagy szólót vágott ki, ezzel állította be a 2-5-ös végeredményt.

Az egyetemista együttes ezen a mérkőzésen kiváló játékkal rukkolt elő és megérdemelten győzött. Hetényi Zoltán biztos kézzel tartotta hátul a csapatát, jól működtek a speciális egységek is, több emberhátrányos szituációt sikerült kivédekezni. Az pedig külön öröm mindenki számára, hogy a cseh „gólfelelősök” mellett ezúttal Léránt és Sági is betaláltak. A jövő héten elkezdődnek a hazai tréningmeccsek, nem ok nélkül bízunk abban, hogy a mieink hasonló módon helytállnak a közvetlen vetélytárs, ERSTE Ligás ellenfelekkel szemben is.

HC Topolcany – DEAC 2-5 (1-1, 1-2, 0-2)
Gólszerzők: Spankovic(2), illetve Izacky(2), Novotny, Léránt és Sági

=Müller Károly=


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2019-08-24 09:30:00

további cikkek a témában
Responsive image
Újpesten folytatjuk a menetelést

Admin * 2019-11-11 12:00:00

Responsive image
Gyergyóban lehet javítani

Admin * 2019-01-12 11:55:00

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS