Együtt ünnepeltük a mikulást a legkisebb hokisokkal

Frissítés: 2018-12-07 10:14:43

Régi hagyomány a DHK utánpótlás egyesületnél, hogy december elején felkérik a Mikulás bácsit; látogasson el hozzájuk a Debreceni Jégcsarnokba. Az idén Miklós nap előestéjét sikerült vele egyeztetni.

A nagy pálya gyorsan négy kispályává alakult át és azonnal ellepték a jeget a Debreceni Hoki Klub legifjabb sportolói. A piros mezesek között rövidesen fekete-arany színekbe öltözött játékosok is feltűntek, megérkeztek a DEAC felnőtt csapatának játékosai és láthatólag jó kedvűen vetették bele magukat a jégen folyó küzdelmekbe.



Nem sokkal hat óra után az alkalomhoz illő zenei felvezetéssel a Mikulás bácsi is a jégre lépett. A bennfentesek között kisebb vita kezdődött; néhányan állították, hogy nem a Mikulás bácsi jött meg, hanem „Mikuláron bácsi”, a gyerekhadat azonban hidegen hagyta az esetleges különbség.



A asszisztensek sorban szólították a gyerekeket és a jók annak rendje és módja szerint megkapták az ajándékaikat. Némi zavart okozott, hogy a Kovács-gyerekek mögött Kovács Bronson is beállt a sorba, de a Mikulás bácsi eltanácsolta, mondván: Te nem voltál elég jó! Bronson a 3. helyen áll a hátvédek kanadai táblázatán, kíváncsiak vagyunk, ha jövőre ő lesz az első, kaphat-e majd Mikulás-csomagot...



Az ajándékok kiosztása után remek hangulatban folytatódtak a mérkőzések, ha nem is kivilágos-kivirradtig, csak a következő edzés kezdetéig. Hiába, így megy ez a hokisoknál…



= MK=


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2018-12-06 09:44:00

további cikkek a témában

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS