Szenzációs fordítás, öt gól a harmadik harmadban!

Frissítés: 2019-01-21 11:55:05

Az alapszakasz utolsó idegenbeli meccsét Dunaújvárosban vívták a mieink, akik ezt megelőzően az UTE mögött négy pont hátrányban álltak a tabella ötödik helyén. Halvány esély látszott még a negyedik hely megszerzésére, ám csakis akkor, ha az UTE rendes játékidőben kikap a Titánoktól. Azt pedig bizonyosra vehettük, hogy a lila-fehérek nem fogják nekünk megtenni ezt a szívességet.

Közepes iramban, főként mezőnyjátékkal indult a találkozó, az egyetemisták valamivel többet tartózkodtak a hazaiak védekező harmadában. 05.10-nél Molnár Dávidot állították ki, de jól dolgozott a debreceniek védelme. A 8. percben Hruby is elfoglalta a helyét a büntetőpadon; a fórban felálltak a mieink, de a passzjátékba többször is hiba csúszott. A 12. percben Uski és Azari akciója nem tűnt túl veszélyesnek, ám a kipattanóra csak Németh Péter érkezett és vezetéshez juttatta az Acélbikákat. A gól után többet támadott a hazai csapat, az állás azonban nem változott. A harmad végén Zaharchenko-ról befelé pattant egy rálőtt korong, a kapus a gólvonalról húzta ki a játékszert. A játékvezetők videóztak, de végül nem ítéltek gólt. Az 1. játékrész kiegyenlített játékot hozott és egygólos dunaújvárosi előnnyel zárult.


fotók: Boda Bence/DAB

A 2. harmadban élénkült az iram, jobban csipkedték magukat a küzdő felek. A 3. perc táján 2 az 1-re indult meg a DAB, Hetényi Zoli azonban tisztázta a meleg helyzetet. 25.25-nél korongot szereztek az Acélbikák, az üresen maradt Németh Péter pedig másodszor is betalált. A bekapott gól után támadásba lendültek a mieink, a cseh légiósok akcióját azonban Zaharchenko hárította. 29.15-nél Hári és Uski kerültek a büntetőpadra. A 4 a 4 elleni játékban Azari kanyarodott középre és 30.46-nál kilőtte a felső sarkot. Feljebb kapcsolt a debreceni legénység, a DAB azonban átvette a tempót, Hetényi többször is remekül avatkozott közbe. 35.47-nél 2 az 1-re támadtak a mieink; Turcotte bejátszását Behal varrta be, szépített a vendégcsapat! A harmad végén a kapusok percei következtek, előbb Hetényi Zoli védett nagyokat, majd Zaharchenko tisztázott veszélyes helyzetekben. A 2. harmadban kicsivel többet veszélyeztettek a hazaiak, kétgólos vezetéssel vonulhattak az öltözőbe.

A 3. játékrész első pillanataiban összeakaszkodott Turcotte és Franssila, mindkét játékos 2 percet kapott. 41.52-nél Dubek is szabálytalankodott, késleltetett kiállítás helyzetben Hetényi Zoli helyett mezőnyjátékos érkezett a jégre. Pár másodperccel később Németh Attila remek cselek után Behalt játszotta meg, a hátvéd habozás nélkül a hálóba vágta a pakkot! Egy perc sem telt el, amikor Izacky átadását Novotny értékesítette, egyenlítettek a mieink. A hazaiak még fel sem ocsúdtak, amikor az egyetemisták átvették a vezetést; 44.42-nél Molnár Dávid átadásából az előre húzódó Berta talált be. Nagy erőket mozgósítva próbált kiegyenlíteni a dunaújvárosi gárda, Hetényi Zolit azonban nem lehetett átjátszani. 47.24-nél Turcotte vezette az ellencsapást, Sillót játszotta meg, a villámléptű csatár pedig nem hibázott. 48.02-nél Kovács Bronsont állították ki, a hazai csapat azonban nem talált fogást a határozottan védekező vendégeken. Kétségbeesetten támadtak az Acélbikák, nem tudtak azonban szépíteni, sőt a roppant agilis Német Attila akciójánál bravúr kellett Zaharchenko-tól. 57.37-nél Salló hajszálpontos passzal játszotta meg az elöl leselkedő Sillót, a debreceni támadó meglőtte a második gólját. Teljesen összezavarodott a hazai gárda, az utolsó percben Novotny alakított ki veszélyes helyzetet, Zaharchenko azonban hárított.

A mérkőzés érdekesen alakult; az 1. harmad eléggé egysíkú hokija után a második játékrész közepe táján úgy tűnt; akár dráma is lehet belőle. A debreceni legénység azonban képes volt 3 gólos hátrányból felállni, hat remek gólt szereztek zsinórban, amiért feltétlenül kalapot kell emelni előttük! A 3. harmadban a mieink azt a gyors, pontos és gólerős hokit játszották, amit a legjobb pillanataikban produkálni tudnak és ennek meg is lett az eredménye. Az ötödik helyről ugyan nem sikerült előbbre lépni, de ez a győzelem attól még nagyon fontos, ha másért nem, a presztízsünk szempontjából.

Dunaújvárosi Acélbikák vs DEAC 3-6 (1-0, 2-1, 0-5)
Gólszerzők: Németh P.(2) és Azari, illetve Behal(2), Silló(2), Novotny és Berta






=Müller Károly=


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2019-01-21 10:30:00

további cikkek a témában
Responsive image
Nyerni akarunk Gyergyóban is!

Admin * 2018-10-27 13:30:00

Responsive image
Hétfőn Dunában játszunk rangadót

Admin * 2019-11-24 18:30:00

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS