Kevés hiányzott a pontszerzéshez

Frissítés: 2019-02-20 11:40:47

A középszakasz végeredménye szempontjából kiemelt fontosságú meccsre készülődtek hétfőn este a mieink. Számíthattunk arra, hogy az FTC minden tartalékot mozgósítani fog, hogy bebiztosítsa az első helyét, az egyetemistáknak viszont a dobogós helyezésük megőrzése céljából kellettek a pontok. Nagy küzdelemre és szoros eredményre volt tehát kilátás.

Jó iramú játékkal indult az első harmad, mindkét együttes megfontoltan hokizott, nem rohantak fej nélkül előre. Viszonylag gyorsan kerültek előnybe a mieink, 05.30-nál Kozma vitte be a pakkot a zöld-fehérek harmadába, jó centerezését Németh Attila tanári módon pattintotta Arany Gergely hálójába. 07.52-nél Pavuk palánkra lökésért 2+10 percet kapott, emberfórba került a vendégcsapat. Az előnyben felálltak és ügyesen kombináltak a debreceniek, az FTC hálóőre azonban hárította Hetényi Péter lövését, a másik oldalon Hardi próbálkozását védte Hetényi Zoli. Egyenlő létszámban feljebb kapcsoltak a hazaiak, a DEAC válogatott kapusa a botossal tolta fölé Tóth Gergő lövését. 15.56-nál Nagy Gergő támadta Hetényi Zolit, Antal megpróbálta kitessékelni a kapu előteréből, amiből támadt egy kisebb ökölharc, végül a küzdő felek 2+2 percre távoztak a jégről. 16.47-kor Behalt küldték ki fogásért, emberhátrányban folytatódott a játék, majd Izacky villanása okozott zavart a hazai kapu előtt. 19.54-nél ismét Izacky cselezte lőtávolba magát, a korongja oldalra pattant, az üresen álló Novotny pedig az ellenkező sarokba csúsztatta a pakkot. A hazaiak meglepetésére kétgólos debreceni vezetéssel ért véget az első harmad.



A 2. játékrész kezdetén a zöld-fehérek domináltak, a mieink főként védekeztek, Hetényi Zoli azonban biztos kézzel tartotta a csapatot. Az 5. perc táján Silló egymás után kétszer került helyzetbe, a Fradi kapusának nagyokat kellett védenie. Ezt követően ismét a hazaiak percei következtek, de a debreceni hálóőr eszén nem tudtak túljárni. A 9. percben Turcotte lépett ki, a botos felsőt vette célba, de a korongja kipattant Arany válláról. 29.52-nél Perrier kapott 2 percet testre ütésért. Az előnyben két eladott korong borzolta a debreceni szurkolók idegeit, az FTC ziccereit azonban Hetényi Zoli hárította… Pár másodperccel azután, hogy kiegészült a Fradi, Perrier léptette ki Pavukot, aki lendületből érkezve a hálóba vágta a pakkot. A másik oldalon Turcotte kiugrását hatástalanította Arany. 37.59-nél Turcotte-ot állították ki, alig egy perccel később Izacky is leült mellé a büntetőpadra. Majdnem egy percig kettős fórban támadott az FTC, a mieink azonban nagy munka árán kivédekezték a hazai támadásokat.


fotók: FTC Jégkorong Facebook

A 3. harmadban először Izacky áthúzódó kiállítása okozott gondokat a vendégek védelmének, a 44. percben Kovács Bronson kapott két percet, röviddel később Tóth Gergő, majd Izacky is a kiállítás sorsára jutott. 49.27-nél Turcotte fölöslegesen szabálytalankodott a támadó harmadban, 2+10 perc volt az ítélet. A hátrányokat komoly energiák elégetése árán ezúttal is sikerült kivédekezni, de a zöldek továbbra is támadásban maradtak. 52.39-nél egyenlített az FTC, Pavuk lövése egy debreceni védőről pattant be, balszerencsés gólt kaptunk. 54.50-nél még inkább; Switzer célozta meg a DEAC kapuját, a lövés mellé szállt, de a palánkról pontosan eléje pattant a korong, végül a vasnál betuszkolta… A hátralévő percekben a hazaiak eredményesen ölték az időt, David Musial 58.29-nél ugyan időt kért, a kapusát is lehozta, de már ez sem segített.

Hajtós, színvonalas mérkőzést vívott egymással a két együttes, a Fradi a jobb 3. harmadával nyert, de az eredmény megfordításában Fortuna is komoly szerepet játszott. A mieinknek hosszú ideig esélyük volt a pontszerzésre, de ami hiányzik, azt most már kizárólag az UTE ellen tudjuk begyűjteni. Ne legyenek illúzióink, a következő két összecsapás, ha lehet, még a korábbiaknál is nehezebb lesz!

David Musial vezetőedző a találkozó utáni nyilatkozatában elmondta, hogy nagyon szoros mérkőzést vívott egymással a két együttes, ahogyan az az FTC-DEAC meccseken már megszokott. Tipikusan olyan találkozó volt ez, amit a rájátszáshoz közeledve mutatnak a csapatok. Szerinte egyik alakulat sem hokizott igazán jól, saját együttese teljesítményéből az emberhátrányos védekezést tartotta a legjobbnak. Végül gratulált a hazaiaknak a középszakasz megnyeréséhez, ami számukra az első választás jogát jelenti és pályaelőnyt a rájátszás egészére nézve.

FTC-Telekom vs DEAC 3-2 (0-2, 1-0, 2-0)
Gólszerzők: Németh A. és Novotny, illetve Pavuk(2) és Switzer

=Müller Károly=


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2019-02-19 12:00:00

további cikkek a témában
Responsive image
Minden tudásunkra szükség lesz

Admin * 2019-01-07 14:37:00

Responsive image
Kemény meccs, megérdemelt győzelem

Admin * 2019-08-24 09:30:00

Responsive image
Rangadót nyertünk az FTC ellen

Admin * 2018-12-20 11:00:00

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS