Kevés örömöt leltünk a meccsben

Frissítés: 2018-12-27 12:27:15

Karácsony másodnapján nehéz, „hatpontos” mérkőzés várt a DEAC együttesére, a mieink ellenfele a közvetlen rivális UTE csapata volt a Debreceni Jégcsarnokban. A szervezők néhány alkalomhoz illő, kedves gesztussal is igyekeztek még emlékezetesebbé tenni az estét, először a csapat régi szurkolói, Lukács László és Fejes Tamás, a Tankcsapda két frontembere kapta meg a DEAC felcímkézett mezét, majd a 60 számú „szülinapos” mez talált gazdára, a Hetényi-fivérek édesapja személyében, aki a meccskezdő korongbedobást is elvégezte. Amikor „Hetényi-apuka” a közönség tapsától kísérve elhagyta a jeget, még nem sejthettük, hogy némi túlzással a vázolt események lesznek a legkellemesebb élményeink aznap este.



Lendületes, gyors hokival indult a találkozó, néhány percen belül az is nyilvánvalóvá vált, hogy a vendégek alaposan felkészültek a mieinkből. Oda-vissza játékot követően az első védelmi hibánkat mindjárt ki is használták; 04.58-nál Hetényi Zoli a kapu mögé pöccintett egy korongot, Hebar visszatette a „sűrűbe”, a gólt Vincze Péter szerezte. A találatot követően is támadásban maradt a vendégcsapat, 12.16-nál azonban sikerült egyenlítenünk. Szép kontra végén Vuorijarvi keresztpasszát a jól érkező Turcotte vágta be Sila hálójába. Még ugyanabban a minutumban Hetényi Zoltánnak kétszer kellett ízelítőt adni a tudásából. 13.04-nél azonban már neki sem volt orvossága, egy kavarodásból Kocsis újra a fővárosiakat juttatta vezetéshez. Másfél perccel később Stefishen lövése kipattant, a védőink nem takarítottak, Sági lőtte be a kipattanót. 17.26-nál Németh Attila 2+10 percet kapott palánkra lökésért, amit sikerrel védekeztünk ki. Az 1. harmad igen gyengére sikeredett, az UTE ráerőltette a mieinkre a fizikai hokit, a bulik javát is elhozták. Erről tanúskodik a lövések száma is, ami 7-19 volt a harmadban.



A 2. játékrész elején a lila-fehérektől Szallert állították ki. Az előnyben felálltak a mieink, alig több, mint fél perc múlva gólnak örültek, de a játékvezetők kapusakadályozás miatt továbbot intettek. 25.10-nél Hetényi Pétert is kiültették, a bátyja pedig néhány másodperccel később nehéz lövést hárított. 26.06-nál újra nőtt az UTE előnye, kivették egy buliból a pakkot, majd Ropret keresztbe adását Hebar lőtte be. 30.32-nél a kitörő Turcotte-ot gáncsolták, Szalma került a büntetőpadra. Az emberfór kimaradt, a kiegészülő vendégek 2-1-re indultak meg, Hetényi Zoli azonban óriásit fogott. 34.17-nél David Musial időt kért. 35.24-nál Ropret vérző sérülést szenvedett, Jiri Behal pedig 5+20 percet kapott palánkra lökésért. A mieink elszántan védekeztek, amire nagy szükség is volt, mert pontosan egy perc múlva Markov is kiült, kettős emberhátrányba kerültünk! Az egyetemisták hősiesen védekezve egyik gólhelyzetet a másik után hatástalanították, a közönség pedig folyamatosan biztatta a csapatát. A védekezés ebben a dupla, majd szimpla hátrányos szituációban kiválóan működött. Ez a harmad összességében valamivel jobban sikerült az elsőnél.



A 3. harmadban 40.24-nél egészültek ki a mieink, 44.32-nél pedig mi kerültünk emberfórba, Brine kiállítása nyomán. Az előnyben jól kevergettek a mieink, de csak helyzetekig jutottak el, végül a lilák kiegészültek. 49.23-nál Varga Arnoldra szabtak ki 2 perces kisbüntetést, az előnyt pedig újra megnyomta a debreceni alakulat, ami 51.06-nál góllá érett, Kovács Bronson zúzta be Vuorijarvi átadását. Még az 51. percben jártunk, amikor Hetényi Zolinak egy újpesti szólót kellett hatástalanítania. Az 52. percben nagy kavarodás támadt a vendégkapu előtt, Sila óriási szerencsével úszta meg az újabb debreceni gólt. Ezekben a percekben jól hokizott a hazai gárda, irányították a játékot, de érezhetően túl nagy volt az UTE előnye. Ráadásul a támadások közepette fellazult a védelem, 57.20-nál Sági ugrott ki és növelte a vendégek előnyét. Néhány másodperccel később újra vittek egy szólót, de Hetényi Zoli bravúrral hárított. 58.50-nél Sila kapott 2 percet testre ütésért, az eredmény azonban már nem módosult.



A mieink produkciója a második és a harmadik harmad egyes periódusaitól eltekintve gyengére sikeredett. Erősségünk, a precíz, óramű pontosságú védekezés nem működött folyamatosan; sokszor ragadtunk elöl a támadó zónában és a kapusunk se mindig kapta meg a védőktől az elvárható segítséget. A győzelmével az UTE két pontra zárkózott fel mögénk az ERSTE Liga tabelláján. Ami történt, az nem öröm, de nem is a világ vége, hanem része a versenysportnak. A szerzett pontokra viszont most már még inkább vigyázni kell, nem mindegy, hány bónusz pontot viszünk magunkkal a középszakaszba.


fotók: Derencsényi István

Természetesen a látottakkal David Musial vezetőedző sem volt elégedett: „Ez volt a legrosszabb mérkőzésünk a szezonban. Ki kell aludunk magunkat a pénteki meccs előtt. Fiatal csapat vagyunk, nem lehet úgy végigcsinálni egy szezont, hogy mindegyik meccsen tökéletesen játszunk. A második harmad utolsó részét emelném ki, akkor kettős emberhátrányt is kivédekeztünk, és az utolsó harmadot, amikor elkezdtük a saját játékunkat játszani, de az már késő volt.”

DEAC-UTE 2-5 (1-3, 0-1, 1-1)
Gólszerzők: Turcotte és Kovács Br., illetve Sági(2), Vincze, Kocsis és Hebar



=Müller Károly=


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2018-12-27 10:00:00

további cikkek a témában
Responsive image
Sikeréhes UTE érkezik

Admin * 2019-09-25 14:00:00

Responsive image
Amerikai támadót igazolt a DEAC

Admin * 2020-01-03 08:16:10

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS