Három pont és sok-sok plüssmaci

Frissítés: 2018-12-01 12:13:59

November 30-án este a Hokiklub Budapest csapatával vívjuk a következő ERSTE Liga mérkőzésünket. Soros ellenfelünkkel eddig egyszer, szeptember 16-án találkoztunk a Tüskében és Izacky, Molnár Dávid, illetve Berta egy–egy góljával, valamint Kuleshov duplájával viszonylag simán, 5-3-ra nyertünk.

Ez azonban igen régen, egy héttel a szezonnyitó után történt. Mostanáig a DEAC 24 mérkőzésből 44 pontot termelt, ezzel a tabella 4. helyét birtokolja, míg a Hokiklub azonos meccsszámmal 17 pontig és a 10. helyig jutott. A két együttes eredményei között tehát jelentős a különbség, ám mindez csak papírforma. Az alsóházhoz tartozó csapatok éppen mostanában kezdték mutogatni a karmaikat, a pénteki ellenfelünk például november 27-én szórt egy hatost a Vienna farmcsapatának. A fővárosiak első sora különösen elemében volt; Orbán, Satek, Petres és Szappanos egy kivételével valamennyi góljukban benne voltak. Nem árt tehát vigyázni velük, nehogy kellemetlen meglepetést okozzanak nekünk. Természetesen a játékerő és a tapasztalat is a mieink javára billentik a mérleget.


Fotó: Hokiklub Budapest

A DEAC játékosai eltökéltek, hogy javítanak az elmúlt időszak nem túl sikeres mérlegén és jó játékkal örvendeztetik meg a debreceni közönséget. A debreceni szurkolók bizonyosan örülnének annak, ha az első hazai gól korán, nem sokkal a találkozó kezdete után megszületne. Már csak azért is, mert a szervezők erre az alkalomra időzítették az idei debreceni „MACIBOBÁLÁST”, ami ilyen tájban, advent idején hagyományosnak számít a debreceni hoki történetében.



A Teddy Bear Toss világcsúcsát a kanadai Lethbridge Hurricanes tartja, ha igaz, 23 ezer macival, ám mi kevesebbel is megelégszünk. Biztosak vagyunk abban, hogy a szurkolók ezúttal is meghallották az egyesület, valamint a csapat üzenetét és sok kedves plüssfigurával örvendeztetik meg a Bihari Állami Gondozottak Egyesülete által pártfogolt gyerekeket. A pénteki várakozásainkat röviden így lehetne összefoglalni; három pont és sok-sok plüssmaci!

DEAC vs Hokiklub Budapest
2018.11.30. (péntek) 19:00
Debreceni Jégcsarnok

=MK=


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2018-11-29 00:00:00

további cikkek a témában

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS