Egyetlen gól döntött

Frissítés: 2019-01-27 17:39:01

Az ERSTE Liga középszakaszának első két mérkőzését Csíkszeredában rendezték meg. A középszakasz megnyerésére hajtó szeredaiak csütörtökön a Brassót fogadták, szombaton a mieink ellen meccseltek. Az utóbbi találkozóval csaknem egy időben az FTC-Telekom - UTE meccsre került sor Pesterzsébeten.

Változatos játékkal indult az első harmad; mindkét oldalon megvoltak a helyzetek, de ezeket nem sikerült gólra váltani. Mindösszesen egy esemény került be a jegyzőkönyvbe; Izacky kiállítása a 17. percben, amelyet a jól játszó és a kapura valamivel veszélyesebb debreceniek biztosan védekeztek ki.



A 2. játékrész legelején palánkra lökés miatt Molnár Dávidot küldték ki 2+10 percre, a döntetlen állás azonban nem változott. A 30. percben szerzett előnyt a Csíkszereda, egy védelmi hiba nyomán Valchar átadását Taratukhin értékesítette. 32.49-nél Panov, négy perccel később Bíró Tamás került a büntetőpadra, de az emberfóros szituációkat az egyetemisták nem tudták kihasználni. Ebben a harmadban a hazaiak kevéssel többet lőttek kapura és veszélyesebben támadtak, mint a debreceni alakulat.



A 3. harmadban már az első percben egyenlítettek a mieink; 41.06-nál Németh Attila átadását Kuleshov lőtte be, 45.47-nél pedig átvettük a vezetést is; Novotny lépett be a szeredai harmadba, majd a kék vonal közeléből nagy bombát zúdított a hosszú sarokba. A 46. percben azonban válaszoltak a hazaiak; Belov indításából Panov visszaállította a döntetlen állást. Az 53. percben a Szereda cseh légiósa, Valchar szerzett újabb találatot. 59.04-nél a debreceni együttes időt kért, de az eredmény már nem módosult. A harmad során a mieinknek is megvoltak a helyzetei, de a lövések nem igazán jöttek össze.


fotók: Sport Club Csíkszereda, Pál Zoltán

A mérkőzés összességében kiegyenlített játékot hozott, a csíkiek azzal nyertek, hogy kíméletlenül kihasználták a vendégcsapat megingásait. Az egyetemista együttes jól hokizott, Hetényi Zoli is 92 százalék feletti hatékonysággal védett. Hasonló játékkal, ám kevesebbet hibázva Brassóban jó esélyekkel léphetünk pályára.

KECSKEMÉTI ÁRON másodedző a következőket nyilatkozta a találkozóról: „Nagyon jó, igazi playoff-szagú meccset játszottunk. Összességében tetszett a játékunk, viszont a záró harmadban saját bőrünkön tapasztalhattuk meg, mit jelent ezen a szinten, ha hibázunk, akár a támadó-, akár a védekező harmadban. Ezeknek a hibáknak a kiküszöbölésén kell dolgoznunk a továbbiakban.”

Sport Club Csíkszereda vs DEAC 3-2 (0-0, 1-0, 2-2)
Gólszerzők: Taratukhin, Panov és Valchar, illetve Kuleshov és Novotny

= Müller Károly=


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2019-01-27 11:17:00

további cikkek a témában

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS