40 ponttal megyünk el szünetre

Frissítés: 2018-11-05 11:22:02

A Vienna Capitals farmcsapata érkezett november 4-én Debrecenbe, az ERSTE Liga válogatott szünet előtti utolsó fordulójában. Október 14-én, Bécsben már mérkőztünk velük, akkor a hajdúságiak 3 gólos győzelemmel hagyták el a jeget. Tudtuk, hogy a bécsi fiatalok gyors, agresszív, kemény hokit játszanak, nehezen lehet őket megtörni. A mieinknek is volt miért hajtani, hiszen a szándékuk szerint nem szabadott megengedni, hogy ellépjen tőlünk a Brassó, amelyik két meccsel többet játszott a debreceni együttesnél. A mieinknél egy nagy hiányzó volt, Dominik Novotny, aki egy szerencsétlen lépés nyomán lábtörést szenvedett és több hetes kényszerpihenő vár rá. Csapatunkat a helyszínen biztatta a DEAC NB I A-s kosárcsapata, valamint élete első hoki meccsén KOZÁK LUCA, a 100 gát U 23-as magyar bajnoka.

Két gyors csapat találkozóját hozta a mérkőzés és ez a korongbedobás után azonnal kiderült. Két lövés jelezte a Vienna aktivitását, de a kapunkat védő Nagy Péter biztosan hárított. 04.20-nál szép akció végén Izacky tálalt az érkező Németh Attila elé, aki megszerezte számunkra a vezetést. A gól után percekig főleg mezőnyjáték folyt a jégen, a vendégek azt adták, amit tudnak; harcos, agresszív hokit játszottak. 14.11-nél egyenlített a farmcsapat, Kittinger kotort be egy buli után előretett korongot. Másfél perccel később a vendégek harmadába érkező Kovács Bronson vágta a bécsi hálóba a pakkot. A 16. percben Satmark-ot állították ki és a mieink 18.05-nél értékesítették az emberfórt; kijátszott akció végén Németh Attila talált be. 19.31-nél Bauer került a büntetőpadra és az újabb emberelőnyt 4 másodperccel a harmad vége előtt Izacky használta ki.



A 2. játékrész Izacky kiállításával kezdődött, amit sikeresen védekeztek ki a mieink. 26.44-nél Antal Arnold következett és az újabb fórt már kihasználta az ellenfél; a Grosslercher lopta a távolságot, majd a hálónkba lőtt. Tovább támadott a farmcsapat, 28.48-nál Nagy Péter „rakott rendet” a kapuja előterében, ám ez a játékvezetőknél 2 percet ért. 30.08-nál Reyn belőtt egy blokkról lecsorgó korongot, egy gólra jöttek fel a bécsiek. A debreceni szakvezetés kapust cserélt, Hetényi Zoltán érkezett a jégre. Alig fél perccel később Behal és Kittinger összecsapása ért véget a büntetőpadon, majd Maxa került ugyanoda. Az 5 a 3 elleni játékban szépen kivitelezett akció nyomán 32.36-nál Hári talált be. 15 másodperccel később Grosslercher kapott 2 percet bottal akasztásért, majd Ranftl is büntibe került. Újra kettős fórban játszhattunk, ezt Turcotte 34.44-nél lapos lövéssel értékesítette. Folytatódott a kiállítások sorozata, 37.04-nél Silló és Márton Koppány egyszerre kapott 2 perces kisbüntetést. 37.54-nél a bécsi együttes is értékesítette a kettős emberfórt, a gólt Saari szerezte. A harmadban öt gól esett, valamennyi emberelőnyös szituációból.



A 3. harmad elején kivédekeztük Hetényi Zoli korongfogásért kapott 2 percét. A 42. percben Silló, majd Kuleshov is inkasszált egy-egy kisbüntetést, de kettős hátrányt ezúttal megúsztuk, a „farmereknél” túl sok játékos volt a jégen. 47.49-nél kaptunk egy kontrát, ebből Bauer betalált, ismét egy gólra jöttek fel a bécsiek. 48.29-nél óriási kavarodás támadt a vendégek kapuja előtt, az akciót Kovács Bronson fejezte be. Három perccel később Turcotte passzát Silló lőtte vissza és máris 8-5 állt az eredményjelző táblán. 54.35-nél Santeri Heiskanen vezetőedző időt kért és lehozta a kapusát is. 55.02-nél Kovács Bronsont ismét kiállították, de a mieink ezúttal keményen és koncentráltan védekeztek, Hetényi Zoli pedig ha kellett, parádézott a hazai háló előtt. A vendégek kapusa visszatért, majd újra lement, vesztére; Turcotte üres kapus kísérlete még mellécsúszott, de 58.11-nél Molnár Dávid betalált. A mérkőzés ezzel véglegesen eldőlt, már nem osztott, nem szorzott, hogy még Berta Ákosra is ráfújtak egy bottal lökést.



A DEAC együttese biztosan győzött a válogatott szünet előtti utolsó mérkőzésén. A találkozó nem volt tükörsima, a csapat érezte Novotny hiányát, a 2. harmad elején a koncentráció is lazult, de nem volt könnyű hatástalanítani a vendégek stílusát sem. A bécsiek folyvást rohantak, nem is töltöttek csak lőttek, nekik kedvezett az is, hogy a második és harmadik harmadban csak nehezen alakulhatott ki folyamatos játék a sorozatos kiállítások miatt. A lényeg azonban, hogy ezzel a mieink egy pontra közelítették meg a Brassót, holott 2 meccsel kevesebbet játszottak a vetélytársnál.

DAVID MUSIAL röviden értékelte a találkozót:



„Nyilván Novotny sérülése egy kicsit megfogott minket, játékosunk 3-4 hétre valószínűleg ki is esett. Mindig is nehéz volt a Vienna Capitals ellen játszani, mivel nagyon fiatal játékosok, gyorsan korcsolyáznak és mindig fel tudják szívni magukat egy ilyen mérkőzésre. Örülök a megszerzett pontoknak.”

DEAC vs EV Vienna Capitals II 9-5 (4-1, 2-3, 3-1)
Gólszerzők: Németh A.(2), Kovács Br.(2), Izacky, Hári, Turcotte, Silló és Molnár, illetve Kittinger, Grosslercher, Reyn, Saari és Bauer

= cs =

További meccsfotók a galériában: deacjegkorong.hu/galeria


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2018-11-05 11:00:00

további cikkek a témában
Responsive image
Pontra éhesek rangadója

Admin * 2020-01-29 14:00:00

Responsive image
Új verdákkal hasítanak

Admin * 2018-09-12 17:30:00

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS