A listavezető következik

Frissítés: 2019-12-06 09:38:00

Az elmúlt héten a DEAC együttese két top-csapat skalpjával gazdagította a gyűjteményét; a mieink összesen egy tucatot vágtak az Acélbikáknak és a Brassónak. A képzeletbeli vitrinben ott díszeleg a csütörtök esti ellenfél trófeája is, de a szerdaiak emlékezetes lenullázása még október elején történt, a profi sport pedig nem az a terep, ahol a szép emlékekből meg lehet élni.

Jobban járunk tehát, hogyha az esélyek számbevétele során az aktuális erőviszonyokból próbálunk kiindulni. Az ERSTE Liga ranglistáján jelenleg 21 pont a szeredaiak előnye a második helyen álló FTC-Telekom előtt, a mieink 23 pontos hátrányban az ötödikek a tabellán. A jelentős pontkülönbség önmagában nem ok az ijedtségre, annál inkább a helyzet reális felmérésére. Az erdélyi együttes november közepe óta valamennyi mérkőzését megnyerte a Ligában, hosszabbításban a zöld-fehéreket is maguk alá gyűrték, miközben a román bajnokságban közel se ment ilyen jól nekik. A mieink novemberben idegenben kikaptak az UTE és a Brassó együttesétől és az Acélbikáktól is, miközben oda-vissza elpáholták a gyergyóiakat, majd az imént említett két nagy győzelem következett. Utóbbiak értékét csak növeli, hogy három meghatározó játékosunkat nélkülöznünk kellett ezeken a találkozókon, a győzni akarás és a kiváló csapatjáték azonban ellensúlyozta a hiányukat. A rövid cserepad a bivalyerős szeredai csapat ellen akár döntő tényező is lehet és e téren a mieink háza táján csak nagyon lassan javul a helyzet. Sági és Rutherford biztosan nem lehet ott a csapatban, Vokla talán igen, de az ő szereplését sem lehet készpénznek venni.



A Csíkszereda oldalán nem tudunk jelentősebb hiányzókról, ha lennének is, az náluk korántsem akkora gond, mint az egyetemisták esetében. Valószínűleg négy komplett sorral fognak játszani, ahol a játékosállomány minősége is kiemelkedő. Bár a statisztika nem minden, azért jelzés értékű, hogy a kanadai táblázatot és a góllövő listát is két szeredai, Shalla és Becze vezetik (itt Izacky a negyedik), a gólpasszok listáján is Shalla van az élen, a mieink közül csak Izacky tudott az első ötbe kerülni. A kapusuk összevetésében Hetényi Zoli fölényesen vezet, de Szamankov-ot is nagy hiba lenne azért leírni. Összességében a Sportklub remekül felkészített csapat, hatékony egyvelege a kiváló erdélyi, valamint a kreatív hokit játszó légiós játékosoknak.



Ha reális képet akarunk felvázolni az esélyekről, akkor azt kell mondani, hogy a létszám és játékerő tekintetében a vendégek felé billen a mérleg nyelve, nem lehet elvárás a mieink irányában az, hogy lemossák a jégről az ellenfelüket. A lehetőség nyilván megvan, akár győzelemre is, de nem szabad túl nagy terhet rápakolni a srácok vállára.

A cél az, hogy jó mérkőzést játsszunk a Liga tabelláját vezető erdélyiekkel, egyenrangú ellenfelek legyünk, minden további eredmény inkább a nagy meglepetés (vagy a kisebb csoda) kategóriájába tartozik. Tapasztalataink szerint a debreceni közönség hálás a jó játékért, a szép hokiért, akkor is, ha ez nem jár együtt feltétlenül a győzelemmel. Bízunk abban, hogy lesz mit megköszönni a mieinknek csütörtökön este is! Tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy a sportstream közvetíti a mérkőzést, ami a következő linken érhető el.

DEAC vs Sport Club Csíkszereda
2019.12.05. (csütörtök) 18:30
Debreceni Jégcsarnok

=MK=


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2019-12-04 14:00:00

további cikkek a témában
Responsive image
Bezsebeltük a hat pontot

Admin * 2018-10-29 09:19:00

Responsive image
Kevés hiányzott a pontszerzéshez

Admin * 2019-02-19 12:00:00

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS