A jégkorong közismerten magas felszerelés-igényű sportág, ez a játék a mai időkben elképzelhetetlen jó minőségű korcsolya, a játékos „kezéhez idomuló” ütő és a megfelelő védőfelszerelés nélkül. A minőségi sportfelszerelés nem csak a játékosok testi épségének védelmét szolgálja, hanem az eredményesség nélkülözhetetlen elemét is képezi.

Mindezekért egyetlen ember, a felszerelés-menedzser a felelős, a DEAC esetében Szabó Attila, vagy ahogyan a legtöbben ismerik, „KÁTLI”.

- Avass be minket a titokba, mikor és hogyan lettél Kátli?

Sz.A.: Még alsós általános iskolás koromban ragadt rám, sokan máig azt hiszik, hogy ez a valódi nevem. Nem tudom, pontosan kinek jutott eszébe, de elfogadtam, azóta vagyok Kátli, azaz „muskátli, mus nélkül”.

- A jéggel mikor kerültél közelebbi kapcsolatba?

Sz.A.: 1978-ban a nagyszüleimtől karácsonyi ajándékként kaptam meg az első korcsolyámat; az a bizonyos „cipőre szerelhető” modell volt, az idősebbek bizonyára ismerik. Nagy élményt adott, bár csak egyszer használtam, Budapesten, a Városligeti műjégpályán. 1979-ben nyílt meg a nagyerdei jégpálya Debrecenben, igazából ott tanultam meg korizni néhány nap alatt. Romániából sikerült egy „rendes” korcsolyát beszerezni, amivel már lehetett versenyezni is. Ötödik osztályos koromban indultam először gyorskori versenyen a városi bajnokságban, amit sikerült megnyerni. Ezután folyamatosan részt vettem a városi, megyei és az országos gyorskorcsolya versenyeken, 1986-ban, az országos diákolimpián a döntőbe is bekerültem. Együtt versenyeztem a barátaimmal, Becsky Gabival, Matkó Zsolttal és Kálmánczhey Jancsival. 1987 körül váltottam át a short track-re és 1991-ig elsősorban gyorskorcsolyázó voltam. Három alkalommal kaptam helyet a magyar válogatottban. Az öcsém többre vitte, ő 2004-ben ott volt Salt Lake City-ben a téli olimpián, jelenleg pedig a magyar női junior short track- válogatott edzője.

- És mikor kezdődött a „hokis-korszakod”?

Sz.A.: Természetesen erősen vonzódtam e jégkoronghoz is. 1992-ben részt vettem a MAJL, a nyolc csapatos Magyar Amatőr Jégkorong Liga megalapításában. Azóta folyamatosan játszom, vagy az OB IV-ben, vagy az amatőr ligában. 1992-től 2001-ig a Pipacsok csapatvezetői tisztségét is betöltöttem. Összességében a hokiról szól az életem már hosszú évek óta. Soha nem álmodoztam válogatottságról, KHL-ről, NHL-ről, nekem mindig a játék volt a fontos. Egyébként sráckoromban még minden jégkorongozó amatőr volt, eszembe sem jutott, hogy pénzért is lehetne játszani.

- Milyen sporteredményeket mondhatsz a magadénak?

Sz.A.: A legjobb eredményem egy bronzérem, amelyet 2003-ban nyertem az egyetemi-főiskolai országos bajnokságon az Ybl Miklós Műszaki Főiskola csapatával. Öt éve vagyok jégkorong játékvezető. Vincze Laci barátom révén kerültem be ebbe körbe; felhívott annak idején, hogy nincs-e kedvem játékvezetői vizsgát tenni? Volt hozzá kedvem, levizsgáztam és azóta is folyamatosan vezetek meccseket.

- Nem zavar, hogy a játékvezetőket folyamatosan anyázzák?!

Sz.A.: Nem egyszer megtalálnak meccsek után a szülők és kérdőre vonnak, hogy miért úgy ítéltem, ahogy?! Ilyenkor gyakran az történik, hogy elismerik az igazamat, miután részletesen megtárgyaltuk az adott szituációt. Egyébként az apám (Szabó József, a DVSC korábbi nagynevű hálóőre) is játékvezető lett, miután abbahagyta az aktív focit, bár ez nem játszott szerepet az én döntésemben.

- Kornél fiad a DHK U 16-os csapatában hokizik, rendszeresen meghívják a korosztályos válogatottba. A többiek is sportolnak?

Sz. A.: Igazi sport-család a miénk, mindenki érdekelt valamelyik sportágban. A legidősebb fiam, Soma, a DEAC ifi csapatában kergeti a futball labdát, a 13 éves Luca lányom a modern táncot választotta, Kornélról pedig már beszéltünk az imént.

- Mostantól viszont nemcsak a nagyfiad tevékenykedik az egyetemi klubban…

Sz.A.: Miután versenybíróként végigasszisztáltam három MOL- szezont, a DEAC menedzsmentje felajánlott egy felszerelés menedzseri beosztást. Elvégeztem az EQM (equipment manager) tanfolyamot és jelenleg ott tartunk, hogy megkezdtük a felkészülést a 2018-19-es ERSTE Ligás idényre. A raktár feltöltve, a felszerelések előkészítve; azt is mondhatnám, hogy indulásra készen állunk, legalábbis ebből a szempontból.

- Mi a dolga konkrétan egy hoki-csapat felszerelés menedzserének?

Sz.A.: A fő feladatom a játékosok kiszolgálása, biztosítva, hogy az elérhető legjobb minőségű felszerelésben léphessenek pályára úgy az edzéseken, mint a mérkőzéseken. Tudom, hogy mindez triviálisnak tűnik, de valójában sokrétű és bonyolult feladatkörről van szó. Nem csupán arról, hogy életlen korcsolyával, vagy elrepedt bottal nem lehet és nem szabad játszani, ezek csak a végletek. A feladataim közé tartozik a felszerelések beszerzése, ami magába foglalja a megrendelést, a szállítás ellenőrzését, a kicsomagolást és az elhelyezését is a raktárban, majd az öltözőben. A felszerelés menedzser feladata a felszerelés karbantartása, tisztítása, mosása, szárítása, valamint az ütők pászkázása is. Mindez a lelátóról nem vehető észre, illetve evidenciának tűnik, holott folyamatos, kemény munka van mögötte. Komoly kihívást jelent az idegenbeli meccsek kiszolgálása; a felszerelés összekészítése, bepakolás az autóbuszba, a találkozók helyszínén kipakolás, az öltöző előkészítése és a kiürítése a mérkőzés után. A folyamat tehát újra, meg újra, oda-vissza megismétlődik.

- Szerinted mi lehet újonc csapatunk célja a 2018-19-es szezonban?

Sz.A.: Imádok kirándulni, utazni, ezért legalább a play off-ba kerülés az, amit elvárnék a mieinktől, hogy minél több idegenbeli találkozón segíthessek az együttesnek. Szeretném, ha nekünk nem 40, hanem 60 meccset kellene lejátszani a következő idényben!

NÉVJEGY:

Név: Szabó Attila
Születési helye: Debrecen
Születési ideje: 1972. 08.27.
Munkahelye: a DEAC jégkorong szakosztálya
Beosztása: felszerelés-menedzser