Veretlenek csatája következik

Frissítés: 2018-09-23 11:23:43

Mint közismert, az első remekül sikerült, a mieink öt gólos különbséggel győzték le a jó erőkből álló brassói csapatot. A Csíkszereda elleni második azonban, ha léteznek egyáltalán fokozatok, még nehezebbnek ígérkezik.

Csíkszeredán a hoki első számú közügy, ott kétféle ember létezik, aki hokizott és aki hokizik. Bár még a szezon elején tartunk, megállapítható, hogy a szeredaiak az idén is magasra törnek és ezt egy jó csapattal kívánják elérni. Nem véletlen, hogy Lakosil kapuson kívül Sulakov és Panov személyében újabb orosz „rutin-rókákat” szerződtettek a tavalyi kontingens (Belov, Taratukhin és a cseh Valchar) mellé. Ezek a sok csatát látott légiósok nyilván rengeteget tudnak a hokiról, a legutóbbi, Vasas elleni meccsükön például mind a négy szeredai találatban benne volt az ütőjük. És akkor még nem említettük meg a szintén jól képzett, rutinos székely játékosokat, mint Becze, Papp Szabolcs, vagy Részegh Tamás és még sokan mások.

A hét közepén még azt is mondhattuk volna, hogy velük szemben a mieinknek nincs vesztenivalójuk. A pénteki 6-1 után már annál inkább, erre az eredményre sokan felkapták a fejüket. Félnivalójuk viszont nincsen, elvégre a csapat remek, a tapasztalt, válogatottat is megjárt játékosok, valamint a lendületes fiatalok hatékony elegyet alkotnak benne. Valamennyien felkészültek, tisztában vannak a tét nagyságával és azzal, hogy az utolsó pillanatig kell majd figyelni, koncentrálni! És azt se feledjük el, hogy jelenleg a mieink vezetik az ERSTE Liga tabelláját is. Ki gondolta volna ezt szeptember elején?!

David Musial vezetőedző tisztában van vele, hogy nem lesz sétagalopp a vasárnapi rangadó, de bizakodó, a pénteki meccs óta pedig kiváltképp az: - "A Csíkszereda mostani játékát nézve jobb formában lévő és erősebb csapat, mint a Brassó, így biztos, hogy ismét kemény meccsnek nézünk elébe. Ha tartjuk a játékunkat, hogy egyszerűen játsszuk, és csapatként dolgozunk együtt az egész mérkőzés alatt, akkor biztos vagyok benne, hogy jó eredménnyel megyünk haza az első romániai túránkról"- nyilatkozta a mester.

2018.09.23. (vasárnap) 17:30 EL - 30
Csíkszereda (ROU)
Sport Club Csíkszereda vs DEAC

= cs =


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2018-09-22 18:00:00

további cikkek a témában
Responsive image
Rangadó vasárnap is

Admin * 2018-10-20 18:00:00

Responsive image
Már megint a Szereda jön

Admin * 2018-10-25 13:30:00

Responsive image
Ponterős támadót igazolt a DEAC

Admin * 2019-10-06 09:00:00

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS