Felvette a munkát a DEAC-nál az Erste Ligás vezetőedző

Frissítés: 2018-07-13 10:07:53

David Musial legutóbb májusban járt Debrecenben. Akkor sajtótájékoztatóra érkezett városunkba, amelyen bemutatták őt a média képviselőinek, a minap pedig elkezdte a 2018-19-es jégkorong szezon helyszíni előkészítését. A cseh szakember készséggel szakított időt arra is, hogy válaszoljon az új idény előkészítésével és a bajnokság kilátásaival kapcsolatos kérdéseinkre.


- Milyen tervekkel, célokkal vágtok neki az előszezonnak?

D.M.: Július 22-én kezdjük el a munkát, és attól kezdve nagyon keményen fogunk dolgozni. Egy hétig csak konditermi edzéseket végzünk, majd jégre megyünk és napi két jeges tréninggel készülünk. Ezek mellett természetesen jut majd idő a csapatépítésre és a regenerálódásra is. Ami a dolgok mentális részét illeti, én egyénenként szoktam a játékosokkal beszélgetni. Ilyenkor elmondom, mi volt a pozitív a munkájukban és azt is, miben szükséges változtatni. Számomra ez a módszer a legalkalmasabb arra, hogy a szakmai munka alakulását figyelemmel kísérjem. Az előszezon és a szezon nyilván merőben más dolog. A felkészülési szakaszban az edzéseket is videózni fogjuk. A cseh és a szlovák élcsapatoknál ilyen tájt 2-3 videóedző is dolgozik, soronként rögzítik a jégen történt eseményeket és még aznap valamennyi játékosnak megküldik a képanyagot, hogy láthassák, mi az, ami jó volt és mi az, ami nem. Sajnos, mi ezt jelenleg még nem tudjuk megoldani, de azért nem ülünk ölbe tett kézzel. A videóedzőnk, Kecskeméti Áron kérésemre elemezte az elit VB összes meccsét, ezekből fogunk majd konkrét meccs szituációkat bemutatni a játékosoknak. A bajnoki mérkőzések idején a videóedzővel közösen elemezzük a fontosabb szituációkat és megbeszélés után elküldjük a kiemelt részeket az érintett sportolóknak.

- Szerinted az ERSTE Ligás csapatok közül melyek lehetnek a legveszélyesebbek?

D.M.: Mivel a MAC és a Jegesmedvék elmennek Szlovákiába, a Liga is nagyot változik. Mivel mi a nulláról fogunk lépésről lépésre építkezni, én csak a saját csapatommal foglalkozom, a többi nem is igazán érdekel. Persze azért figyelem, ahogy jönnek-mennek a hírek, ezek szerint nekem az UTE, a Fradi, a Csíkszereda és a Brassó tűnik a legerősebbnek.

- Terveid szerint milyen hokit fog játszani a debreceni legénység? Támadó szellemű együttest, vagy szilárdan védekező és kontrázó csapatot gondoltál felépíteni?

D.M.: Az előszezonban valamennyi opciót kipróbáljuk, elsősorban a felkészülési meccseken. Ez azt jelenti, hogy játszunk majd letámadást és védekezést-kontrázást is. A szezon kezdetére elválik, melyik működik a legjobban. Az én kedvenc stílusom egyébként az, amelyik a sok korcsolyázásra, a letámadásra és a kemény ütközésekre épül. Természetesen a támadás mindig a védekezéssel kezdődik, de mindez fordítva is igaz.

- Ilyenkor szokták megkérdezni azt, amit legfeljebb megtippelni lehet: milyen eredményt vársz a csapatodtól, mivel lennél elégedett?

D.M.: Tudvalévő, hogy mindenki bajnokságot akar nyerni, mi is! Én azonban inkább meccsről-meccsre szoktam tervezni, gondolkodni. Ha muszáj valamit válaszolni, egy play off körüli helyezés az, amit reálisnak gondolok, de nem szeretnék ennyire előre tekinteni.

NÉVJEGY:
Név: David Musial
Születési idő, hely: 1975.10.19., Opava (CZE)
Állampolgárság: CZE/GER
Foglalkozás: jégkorong edző
Csapatai: Blue Devils Weiden, HC Slezan Opava, HC Novy Jicin, Dunaújvárosi Acélbikák, HKM Zvolen


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2018-07-12 13:51:00

további cikkek a témában
Responsive image
Újabb 3-2-es győzelem

Admin * 2019-09-17 11:00:00

Responsive image
Örömet szereztünk a macikkal

Admin * 2019-12-30 11:00:00

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS