Nagy visszatérők

2018-06-05 14:39:00

Korábbi debreceni közönségkedvenceket csábított vissza a cívisvárosba a DEAC jégkorongcsapatának vezetősége. Elsőként Berta Ákos, Hetényi Péter és Németh Attila szerződtetésére került sor az elmúlt napokban. Mindhárman meghatározó tagjai voltak a 2016-2017-es felnőtt cívis csapatnak és magukra ölthették a felnőtt válogatott mezét is.

Berta Ákos 2005 és 2007 között Dunaújvárosban játszott a DAB csapatában. Ezután két szezont Újpesten töltött, majd a Budapest Stars játékosa lett, 2011-től három idényen keresztül a Ferencváros csapatát erősítette. 2014-ben igazolt Debrecenbe, a következő három szezonban a DHK játékosa volt, és 2008 óta összesen 320 mérkőzést játszott a MOL Ligában. Az elmúlt idényben a DVTK Jegesmedvék ERSTE Ligás együttesében kergette a pakkot. 11 mérkőzést játszott a felnőtt válogatottban, 2003-2004-ben ezüstérmet szerzett az U 18-as Divizió 2/B, majd egy évvel később aranyérmet nyert a Divizió 2/A világbajnokságon. (Elite Prospects: https://www.eliteprospects.com/player/47225/akos-berta).

Kérdésünkre, hogy miért választotta éppen a Debrecen felnőtt csapatát, így válaszolt. „- Sok szálon kötődöm a városhoz. Három szezont játszottam végig itt, kiváló csapatunk volt, jó eredményeket produkáltunk, Debrecenben született a kislányom is. Amikor tavaly nyáron megszűnt az együttesünk, kaptam egy korrekt ajánlatot Miskolcról. Nem bántam meg, megnyertük a Magyar Kupát, részt vettünk a Visegrádi és a Kontinentális Kupákban. Számos új dolgot tanultam meg az elmúlt hónapokban, amelyeket az új csapatom javára tudok majd kamatoztatni. Örülök, hogy egy év kihagyás után ismét lesz profi felnőtt csapat a városban, és remélem, hogy fokozatosan építkezve szép és közönségcsalogató hokit tudunk produkálni. Jóleső érzés, hogy élvezem az új vezetés bizalmát és remélem, hogy a góljaimmal, gólpasszaimmal tudok majd segíteni a társaimnak, hozzájárulva a debreceni jégkorong újjáépítéséhez. A korábbi válogatott kiválóság hozzátette, bízik abban, hogy eredményes, jó szellemű gárda alakul ki a DEAC-nál, illetve, hogy a közönségnek újra élmény lesz majd Debrecenben hoki meccsre járni.

A 16-szoros felnőtt válogatott jégkorongozó, Hetényi Péter utánpótlás éveit szülővárosában, Dunaújvárosban majd Fehérváron töltötte, 2007-09 között Salzburgban légióskodott. 2010-től 2015-ig Székesfehérváron játszott a Titánok és az AV19 együtteseinél. Jégre lépett az EBEL-ben és a MOL Ligában is. 2015-től 2017-ig két szezonon át a DHK MOL Ligás csapatát erősítette, míg az elmúlt idényben Dunaújvárosban játszott. 2006-2011 között részt vett több korosztályos világbajnokságon is, az U 18-as korosztályban ezüst-, arany- és bronzérmet is szerzett, míg a 2011-es U 20-as VB-ről ezüstéremmel tért haza. 2012-ben magyar bajnoki címet nyert a Fehérvárral, dobogón végzett a felnőtt válogatottal, egy évvel később pedig az osztrák junior bajnokságban első helyet szerzett (Elite Prospects: https://www.eliteprospects.com/player/21301/peter-hetenyi).

Hetényi a múlt nyáron közel állt ahhoz, hogy végleg lehúzza a korcsolyát. „- Komolyan elgondolkodtam azon, hogy nem kellene-e befejezni a sportpályafutásomat. Kihagytam pár hónapot, azután mégis a folytatás mellett döntöttem, főként azért, mert a DEAC-tól megkerestek. Debrecen kellemes, élhető város, nagyon megszerettem. Az egykori csapatomnál is igazán jó volt a hangulat, remélem hasonló lesz az új társaságban is. Már több, mint egy hete megkezdtem az egyéni alapozást, készülők a közös munkára. Szerintem a most alakuló, új csapatnak legalább a negyeddöntőig kellene menetelni. Bízom abban, hogy ki tudjuk majd szolgálni a debreceni közönséget, és én is hasznára lehetek a csapattársaimnak” – zárta gondolatait Hetényi.

Németh Attila a fővárosban született és kezdett ismerkedni a sportág alapjaival. 2007-től két szezont teljesített a Budapest Stars és a HK Nové Zámky együtteseivel. 2009-2010-ben az U 18-as svéd elitben hokizott, majd az Arlanda csapatától visszatért a Stars-hoz. A 2010-2011-es idényben az UTE jégkorongozója volt. Ezután négy fehérvári szezon következett, ahol szerepelt a juniorok között, az EBEL-ben és a MOL Ligában is. A 2015-2016-os idényben a MAC csapatában játszott, 2016-2017-ben pedig a Debrecen felnőtt együttesét erősítette. A tavalyi szezont a Ferencváros ERSTE Ligás együttesénél töltötte. 2008 és 2011 között bronz-, illetve ezüstérmeket szerzett az U 18-as, valamint az U 20-as világbajnokságokon, a Divizió 1/A és B, illetve a Divizió /2 A és B csoportokban. A 2011-2012-es szezonban felnőtt magyar bajnoki címet szerzett a Fehérvár AV19 csapatával, és bronzérmes lett az U20-as Divizió 2/A-s világbajnokságon, ahol elnyerte együttesünk legjobb pontszerzőjének járó címét és a csapat legjobb játékosának is megválasztották (Elite Prospects: https://www.eliteprospects.com/player/47220/attila-nemeth). A játékos 12 alkalommal szerepelt a felnőtt nemzeti csapatban.

A visszatérő Németh elmondta, hogy tavaly nyáron nagyon elszomorította a hír, miszerint a DHK nem indulhat el az ERSTE Ligában. „- Kénytelen voltam más csapathoz szerződni, pedig karrierem során Debrecenben éreztem magam a legjobban. Tetszett a város és remek volt a csapatkohézió is. Ezért nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy újjáépül az együttes és különösen örültem a megkeresésüknek. Megelégedéssel tölt el, hogy jövőre ismét felölthetem a debreceni csapat mezét. Biztos vagyok abban, hogy jó csapat, jó társaság gyűlik össze. Jelenleg egyéni alapozó munkát végzek, készülök az új szezonra és már alig várom, hogy elkezdődjenek a csapatszintű edzések. A hozzáállásom változatlan, továbbra is „fel fogom szántani a jeget”, de jobb játékosnak érzem magam, mint egy évvel ezelőtt. Elsősorban mentális téren és több játékelem végrehajtása terén sikerült fejlődni. Mindent meg fogok és fogunk tenni az eredményes szereplés érdekében, illetve azért, hogy kiérdemeljük a szurkolók szeretetét.”


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2018-06-05 14:39:00

további cikkek a témában

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS