Hatalmas küzdelemben nyertek a mieink!

Frissítés: 2020-01-29 14:20:43

Nem túlzás azt mondani, hogy a vasárnap esti DAB elleni visszavágó volt eddig a legmagasabb téttel rendelkező meccsünk az idei szezonban. A felsőházi tabellát az FTC-Telekom vezette 8 ponttal, a Brassó és a Szereda 6-6 ponttal dobogós helyen álltak, de a negyedik helyezett újvárosiak előnye is 4 pont volt az mieinkkel szemben. Fennállt annak veszélye, hogy az Acélbikák elviszik Debrecenből a három pontot, ám akkor az egyetemisták szinte behozhatatlan ponthátrányba kerülnek a többi felsőházi csapattal szemben. A legrosszabb forgatókönyvet szerencsére el lehet felejteni, de a srácoknak ugyancsak nagyot kellett harcolni a felzárkózásért.

Közepes iramú, változatos hokival indult a mérkőzés, mind a két kapu gyakorta forgott veszélyben, de Hetényi Zolinak akadt több munkája. Két és fél perc elteltével Sándor vezette a debreceniek támadását, a visszatett korongot Izacky küldte kapura, Hughson azonban a helyén volt. Élesebben hokizott a DAB, a 7. percben Hetényi Zoli szedte ki valahogyan Turcotte közeli lövését a vas alól. A harmad közepe táján kezdtünk igazán játékba lendülni, de még mindig nem voltunk eléggé veszélyesek a kapura. A 13. perc elején formás hazai támadást láthatott a közönség, Novotny azonban a vasat lőtte telibe. 13.46-nál újra a cseh gólfelelős percei következtek; óriási lendülettel húzott el, bekanyarodott a kapu elé, elmozdította Hughson-t, majd a hálóba vágta a pakkot! Az ellenfél sem maradt tétlen, a 16. percben Dansereau lövését hárította Hetényi Zoli. 16.56-nál Filbrandt-ot ültették a büntetőpadra, a DAB emberfórját azonban sikerült kivédekezni. Az utolsó percben Vokla vágott le egy óriási szólót, kis híján sikerült eltennie a pakkot kötényben! A harmad elején többet támadott a vendégcsapat, a mieink elég nehezen lendültek játékba, de lassacskán kiegyenlítették a találkozót és egygólos előnnyel vonulhattak be az öltözőbe.



A 2. játékrész elején folytatódott a nagy iramú, oda-vissza játék. A hazai gárda érezhetően fokozta az iramot, aminek rövidesen látszott is az eredménye. A 25. percben Mestyán bombájába Kozma ért bele; nem sok hiányzott az újabb debreceni gólhoz! A 26. percben Izacky és Hughson párviadalát egymás után kétszer a kanadai hálóőr nyerte. 28.34-nél Markov kapott 2 percet bottal akasztásért, hiába bizonygatta, hogy az ellenfele rájátszott az esetre. Az emberhátrányban Hetényi Zoli két nagy védéssel bizonyította kivételes tehetségét. 31.35-nél Hruby lerántotta Hárit, 2 perc volt ellene az ítélet. 33.28-nál Izacky a támadó kéken szabálytalankodott, hogy megakadályozzon egy lefordulást, újabb debreceni emberhátrány következett. A fórban erősen támadott a DAB, 34.59-nél Dansereau kipattanóját Turcotte lőtte be, egyenlített a vendégcsapat. A gól után még támadásban maradtak az Acélbikák, Hetényi Zolinak ismét nagy bravúrt kellett bemutatnia. 39.50-nél Graaskamp-ot állították ki, a hátrányból azonban sikerült kapott gól nélkül kijönni. A 2. harmadban nagyobb iramot diktáltak, feljebb kapcsoltak a mieink, mégis egyenlíteni tudott az ellenfél. A játék képe azonban ígéretesnek tűnt a 3. harmadra nézve.



A 3. harmad legelején Turcotte kapott 2 percet gáncsolásért, az emberelőnyben Hughson hálójában kötött ki a korong, a játékvezetők azonban videóztak; érvénytelenítették a gólt, sőt Kulehov-ot is kirakták kapusakadályozásért. 42.52-nél az ellenfél játékosa elbotlott Hári ütőjében, aki szintén a kiállítás sorsára jutott, az Acélbikák viszont dupla fórba kerültek. 43.11-nél egyenlített a vendégcsapat, Kovács Bronson korongja Hetényi Zoli háta mögé pattant, Turcotte azonban résen volt és bekaparta. A vendégcsapat szimpla fórban maradt, ám ezt már nem tudta gólra váltani. 48.13-nál Vuorijarvi került a büntetőpadra, 49.38-nál pedig sikerült a mieinknek kiegyenlíteni; Graaskamp emelése csapta be a DAB kapuvédőjét. A játékvezetők ismét videóztak és végül megítélték a találatot. Az idő múlásával egyre fokozódott a jégen és a lelátón is a feszültség; a levegőben benne volt, hogy a következő gól valószínűleg eldönti a mérkőzést. A 12. percben egy lecsorgó koronggal indultak meg az újvárosi támadók, agresszíven a jégre vitték Hetényi Zolit, néhány pofon is elcsattant a tumultusban. Az 54. percben Vokla nagy bombáját ütötte ki Hughson, az ellenakció végén a debreceni hálóőrnek kellett mentenie. 55.02-nél Markov-ot ültették ki, de az emberhátrányt sikerrel tudtuk kivédekezni. Számos szurkoló már a hosszabbítást emlegette, amikor 57.57-nél Hári, Graaskamp és Sági indultak rohamra, az akciót Sági remekbe szabott góllal fejezte be! 01.18-al a harmad vége előtt Hughson-t lehívták az újvárosi kapuból, 6 az 5-re támadott az ellenfél, de nem tudták áttörni a mieink védelmét. A záró harmadban kétszer is betaláltak az egyetemisták, ezzel a maguk javára fordították a mérkőzést.



Ezen a meccsen kimondva, vagy kimondatlanul nagy nyomás nehezedett a mieinkre. Ráadásként az újvárosiak kulcsemberei kimondottan jól játszottak, nem véletlen, hogy a 2. játékrészben vezetéshez jutottak a vendégek. A debreceni legénység azonban nem omlott össze, a csapat kibírta a nyomást, a rövid cserepadot, az emberhátrányokat, a srácok óriásit harcolva megfordították a mérkőzést és egy pontra zárkóztak fel az Acélbikákra. A győzelemből valamennyi játékosunk kivette a részét, de külön köszönet jár Hetényi „Stonewall” Zolinak, aki ezúttal is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, 95,65 %-os hatékonysággal védett!

David Musial vezetőedző arcán látszott a feszültség, miközben a találkozó után nyilatkozott: „Úgy gondolom, hogy összességében jól kezdtünk, elég hamar meg is tudtuk szerezni az első gólunkat. Ezután egy emberelőnyös szituációból egyenlített a Dunaújváros, amelyre jött még egy emberelőnyös gól, így 2-1-re vezettek. Úgy vélem, ezután megérdemeltük, hogy visszajöjjünk a mérkőzésbe, a tetejébe Sági Martinnak sikerült egy elképesztően szép gólt lőni a 3. harmadban. Elkezdjük a felkészülést a következő, Csíkszereda elleni találkozóra.”

DEAC – Dunaújvárosi Acélbikák 3-2 (1-0, 0-1, 2-1)
Gólszerzők: Novotny, Graaskamp és Sági, illetve Turcotte(2)



=Müller Károly=


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2020-01-27 09:00:00

további cikkek a témában

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS