Dunában kezdjük a középszakaszt

Frissítés: 2020-01-22 09:02:46

Január 16-án, Csíkszeredában játszotta le az idei utolsó alapszakasz meccsét a DEAC együttese. Kedden este már az első középszakasz meccs következik, tehát kevesebb, mint 5 nap állt a srácok rendelkezésére, ebből kellett megoldani a felkészülést és egy kis pihenést is. A mieink számára különösen jót tehetett ez a meccsek nélküli néhány nap, mivel lehetőséget kínált számos sérültünknek a felgyógyulásra.

Alig több, mint 24 óra múlva elrajtol tehát az ERSTE Liga gyakorta emlegetett középszakasza, amelyik általánosságban „csak” annyiban különbözik az alapszakasztól, hogy ha lehet, még kiélezettebb, még nagyobb tétre menő összecsapásokat tartogat a résztvevők és a szurkolók számára. Az első játéknapon a felsőházban két, az alsóban egy mérkőzésre kerül sor, a felsősök közül a Csíkszereda a Brassóval játszik, az Acélbikák pedig a DEAC együttesével találkoznak. A Dunaújváros 1 bónuszpontról indul, míg a mieink pont nélkül kezdik meg az újabb sorozatot, amely február 19-ig tart, ezalatt a csapatok „házon belül” egyszer oda-vissza mérkőznek meg egymással a 8 playoff-hely megszerzéséért. Az Acélbikák ellen idegenben meccselünk először, majd január 26-án cserélődik meg a pályaválasztói jog. Még ki sem fújhatjuk igazából magunkat, 30-án máris érkezik a Szereda, de ne szaladjunk ennyire előre.



Bár az erősorrend papíron azt mutatja, hogy a dunaújvárosi együttes áll a legközelebb hozzánk, ez csak a látszat. Az Acélbikák nagyon komoly szakmai- és anyagi invesztícióval létrehozott top-csapat, a játékoskeret a legjobbakkal is vetekszik, ráadásul valószínűsíthető, hogy jelenleg jóval kevesebb gonddal küszködnek, mint mi. Ha már a gondokról esett szó, a sérültjeink körében csoda sajnos nem történt. Berta Ákos és Sági Martin biztosan nem léphet pályára kedden este, de a két kanadai támadóról sem kaptunk igazán biztató híreket. Az nyilván nagy öröm, hogy kiharcoltuk a felsőházi tagságot, ám ez csak az első lépés volt a bajnokság folyamatában. Ha lenne mottója a középszakasznak, akkor valami olyasmire gondolhatunk, hogy „Csinálj meglepetést, rabolj pontot!”, hiszen alapvetően erről van szó, ezt jegyzik. A mieinknek úgy kellene elutazni Dunába, hogy legyen a tarsolyukban valami váratlan húzás, amivel ki lehet zökkenteni az Acélbikákat a komfort-zónájukból. Nyilván lehet egyszerűbben is, jobban kell hokizni náluk! Márpedig ezt elérte már az egyetemistáknál alacsonyabban jegyzett társaság is.



Egy szó, mint száz; ez a középszakasz, a kétkedés ideje lejárt, minden egyes találkozónak úgy kell nekimenni, hogy nyerni fogunk! Számtalan példa bizonyítja, hogy a hokiban szinte minden lehetséges, minden megtörténhet. Az is bőven belefér, hogy nyerünk Dunában, nagy küzdelemben persze, de ettől szép az egész!

Dunaújvárosi Acélbikák – DEAC
2020.01.21. (kedd) 18:00
Dunaújvárosi Jégcsarnok



=MK=


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2020-01-20 18:00:00

további cikkek a témában

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS