Minden pontra szükség van!

Frissítés: 2020-01-11 10:30:44

Pénteken este az utolsó hazai alapszakasz mérkőzésüket vívják a mieink. A soros ellenfél a Hokiklub Budapest csapata lesz, velük szemben könnyelműség lenne pontot, még inkább pontokat veszíteni!

Nem hangsúlyoznánk ennyire, ha a sereghajtó Schiller-Vasas elleni szerdai meccsen nem alakultak volna rosszul a dolgok és nem veszítünk el két pontot. Valamint, ha nem arat mindkét említett együttes egy-egy nagy és váratlan győzelmet a közelmúltban. Mint ismeretes, január 5-én a piros-kékek a Gyergyói HK-t fektették két vállra, míg a HKB hét gólt vágott az UTE együttesének. A két meglepetéscsapat az EL tabella két utolsó helyét foglalja el, de mostanság, az alapszakasz vége táján a pozíciók már nem jeleznek tényleges előnyt, avagy hátrányt. Az „alsóházi csapat” fogalma kiüresedett, majd minden esetben a napi impulzusok döntenek a találkozók végkimeneteléről.



A mieink eddig háromszor találkoztak a fővárosi piros-fehérekkel, minden meccsen győzelmet könyvelhettünk el, a Magyar Kupában került sor egy döntetlenre, tulajdonképpen tét nélküli mérkőzésen. Persze nem árt számításba venni, hogy a HKB már közel sem az a csapat, amelyik elkezdte a szezont. Valószínűleg a Gyergyó és ők kísérleteztek a legtöbbet, számos játékos jött és ment az idény során, míg mostanra kialakult az a társaság, amellyel a felsőház felé is kacsintgathatnak. Vannak ütőképes légiósaik, mint a svéd Pihlqvist, a finn Manninen és Linke, a gólerős Satek és tapasztalt magyar hokisaik, úgy mint Szappanos, Petres, vagy Reiter, de nem hiányoznak az olyan tehetséges fiatalok sem, mint Lőczi, vagy Szűcs István. Összességében ez egy egységes és ütőképes társaság, akik az utóbbi időben már képesek megszorongatni a top-csapatokat is. Szerdán például az Acélbikákat, akik csak egyetlen góllal nyertek ellenük. A HKB elleni, legutóbbi összecsapásunkat négy góllal nyerték idegenben a mieink, de az egy olyan meccs volt, amikor a debreceni srácok kezében a kapanyél is elsült volna. Ennél jóval nehezebb, küzdelmesebb mérkőzésre kell számítani pénteken, nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy pontokat veszítsünk.



A munkával nincs gond a mieink háza táján, a fegyelemmel és a koncentrációval már inkább; szerdán 14 perc kiállítást fújtak ellenünk és igen sok ziccerünk maradt kihasználatlanul. Kétségtelen, hogy nagyon sok a sérült, de nem fognak hamarább felépülni, bármennyit is sóhajtozzunk emiatt. A hadra fogható kerettel kell nyerni, szépen búcsúztatni a szurkolók körében az alapszakaszt, mivel a középszakasz kezdetéig már csak két erdélyi meccs van hátra. Mondhatnánk úgy is, nyakunkon a középszakasz, minél nagyobb számban kellenek a pontok. Nagyon sok múlik a közönségen is, reméljük, hogy a szurkolók ezúttal is megtöltik a lelátókat és nagy hangerővel buzdítják majd a fiúkat! Akik semmiképp nem tudnak elszabadulni, azoknak szíves figyelmébe ajánljuk a sportstream fizetős élő közvetítését! A találkozó a megszokottnál kicsit korábban, 18.00 órakor kezdődik.

DEAC vs Hokiklub Budapest
2020.01.10. (péntek) 18.00
Debreceni Jégcsarnok



=MK=


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2020-01-09 15:00:00

további cikkek a témában
Responsive image
Bronson újra itt

Admin * 2018-07-16 10:15:00

Responsive image
Számítunk a három pontra

Admin * 2020-01-07 15:30:00

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS