Rangadót nyertek a mieink

Frissítés: 2019-02-11 14:44:14

A középszakasz végkimenetelét is nagyban befolyásoló, igazi hatpontos meccsre készülődött vasárnap este a DEAC együttese. A mieink csak akkor mozdulhattak el a felsőház ötödik helyéről, ha lehetőleg rendes játékidőben nyernek a közvetlen vetélytárs Brassó ellen, akik két pont előnnyel vezettek az egyetemistákkal szemben.

Változatos játékkal indult a mérkőzés, valamivel többet kezdeményeztek a vendégek. 18.09-nél a kitörő Izacky lövésénél Tőke már verve volt, a lelátóról pedig úgy tűnt, hogy belülről pattant ki a korong. A játékvezetők videóztak, de nem ítéltek gólt. A következő percekben fölénybe került a Brassó, a Hetényi Zoli által vezetett debreceni védelem azonban állta a rohamokat. A 4. percben egy gyors kontra nyomán Silló tüzelt, de a kipattanóra a kék-sárgák érkeztek előbb. 04.47-nél Izacky kapott két percet bottal lökésért, a kommentelésért még kettőt, végül négy percre emberhátrányba kerültünk. A fórban hevesen támadtak a Farkasok, sokat lőttek kapura, Hetényi azonban lehúzta a redőnyt az erdélyi támadók előtt. Meglehetősen pontatlanul, átadási hibákkal hokiztak a debreceniek, a 15. perc táján viszont beszorították a vendégeket, gól azonban nem született. 16.25-nél Lidhammar-nál fújtak be egy bottal akasztást, a svéd is kommentált, de végül megúszta sima 2 perccel. Az előnyben feljebb kapcsoltak a mieink, Németh Attila kemény lövése a vason csattant. Egyenlő létszámnál is tovább nyomtak a mieink, Tőke három-négy alkalommal is komoly bravúrral tisztázott.



A 2. játékrész elején oda-vissza hullámzott a játék. A következő percek a kapusokról szóltak; előbb Tőke, majd Hetényi Zoli hárított egy-egy éles szögből megküldött lövést, ezután a brassói kapust kínálták meg a mieink, nem sokkal később a hazai hálóőr hárított kivetődve. 28.52-nél Izacky került a büntetőpadra, ezt a brassói fórt is sikerült azonban kivédekezni. A kiegészülés után azonnal helyzetbe kerültek az erdélyi támadók, az ellenakcióból viszont a mieink veszélyeztettek. Mindkét kapu gyakran forgott veszélyben, a vendégek különösen sokat próbálkoztak, Hetényi Zoli azonban bravúrok sorát mutatta be. A 35. percben Turcotte lépett ki, ám az utolsó pillanatban felszedték az ütőjét. Mindez nem szegte a kanadai gólzsák kedvét; 36.04-nél ismét ellenállhatatlanul ugrott ki és a brassói hálóba vágta a pakkot. A 37. percben a brassói harmadban küzdő Behal ellökte magától a védőjét, a játékvezető – sokak szerint túl szigorúan – kiállította a hazai játékost. A brassói együttes nem tudott mit kezdeni az emberelőnnyel, amiben a jó védekező munkának és Hetényi Zolinak voltak komoly érdemei.



A 3. harmadban folytatódott a nyílt sisakos játék, mindkét kapu gyakran forgott veszélyben. A 2. percben Silló kínálta meg Tőkét egy lecsorgó koronggal, majd a debreceni hálóőr fogott nagyot a lepkéssel. 43.35-nél Kozma került a büntetőpadra, de a hátrányban hatékonyan védekeztünk. Az 5 az 5 elleni játékban gyorsan növelni is tudtuk az előnyünket; a brassói kapu mögül visszavágódó korongot Kovács Bronson elemi erővel zúzta be a felső sarokba! A vendégcsapat mindent megpróbált, de nem boldogultak a hazai védekezéssel, ami láthatóan frusztrálta a brassóiakat. 51.05-nél sikerült feljebb lopózniuk, Bíró Gergő szépített. Az 53. percben Tranca ült ki 2 percre, ami megtörte a Farkasok lendületét. Teljes létszámban nagy erőkkel támadtak a vendégek; Hetényi Zolin azonban nem lehetett áttörni. 59.01-nél Tőke lekorcsolyázott, létszámfölényben rohamozott a Brassó. Két üres kapus kísérletünk maradt ki, majd 59.51-nél Greg Lindqvist időt kért, de hiába. Három másodperccel a duda előtt Novotny talált be az üres brassói kapuba, beállítva a mérkőzés végeredményét.


fotók: Derencsényi István (további képek a galériában)

Végig nagy izgalmakat hozó, küzdelmes mérkőzésen szereztek három nagyon fontos pontot a mieink, elsősorban a jó védekezésnek és a kiváló helyzetkihasználásnak köszönhetően. Hetényi Zoli ezúttal is fenomenális teljesítményt produkált, 97,67 %-os hatékonysággal védett! Győzelmükkel az egyetemisták elmozdultak a felsőház ötödik helyéről és egy ponttal átvették a Farkasoktól a negyedik pozíciót.

DAVID MUSIAL vezetőedző a jó védekező munka szerepét hangsúlyozta ki: „Nehezen érkeztünk meg a mérkőzésbe, talán a 2. harmadban tudtuk felvenni azt a tempót, amit kezdettől szerettünk volna. Pozitívumként ki kell emelni, hogy az első harmadban kivédekeztük a Brassó négy perces emberelőnyét, a csapat jó játékának és Zoli jó védéseinek köszönhetően, ami az egész meccsre kihatott. A legfontosabb az, hogy a Brassó jó csapat, jó játékosokkal, szerencsére mi lőttünk három gólt, ami három ponttal járt együtt. Most a srácoknak két nap pihenő következik, majd innen folytatjuk és készülünk tovább a Fradi ellen.”

DEAC vs Corona Brasov 3-1 (0-0, 1-0, 2-1)
Gólszerzők: Turcotte, Kovács Br. és Novotny, illetve Bíró G.



=Müller Károly=


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2019-02-04 11:30:00

további cikkek a témában
Responsive image
Beszédes lelátók

Admin * 2019-05-14 14:40:00

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS