Itt az esély a visszavágásra

Frissítés: 2019-11-28 09:24:38

Mindössze két nappal a balul sikerült dunaújvárosi mérkőzés után, a sorsolás szeszélye folytán lehetőséget kapunk arra, hogy gyorsan kiköszörüljük a csorbát; szerdán este az Acélbikák látogatnak a Debreceni Jégcsarnokba.

A visszavágó azonban, mert reméljük, hogy az következik, alig ígérkezik könnyebbnek a hétfői összecsapásnál. Az egyetemisták sérültjeinek visszatérésére ezúttal sincs remény, továbbra is rövid paddal kell felkészülni az újabb megmérettetésre. A jó erőket felvonultató újvárosi kirakat-csapat lendületben van, a legutóbbi győzelmük jóvoltából elénk kerültek a Liga tabelláján. Nyilván az a szándékuk, hogy még jobban ellépjenek tőlünk, amire a nemrég még nálunk hokizó húzóemberek közreműködése folytán is, reális esélyük van. Bár jól ismerik az egyetemista csapatot, bizonyos, hogy hétfőn megpróbálták még közelebbről feltérképezni a mieinket. Hogy ez mennyiben lesz használható, az persze kérdéses, mivel reméljük, hogy a debreceni legénység ezúttal egészen másként fog muzsikálni. Bízunk abban, hogy ismét azt a megalkuvást nem tűrő, kemény és lendületes játékot fogják produkálni, melyeknek révén már sok szép sikert könyvelhettek el. Mivel a mieink nem felejtettek el jégkorongozni, a gyökeres fordulat elsősorban mentális kérdés, a csapat stábja nyilván ezen (is) fog dolgozni a szerdai meccs előtt.



Amit konkrétan el kell érniük, az nem más, minthogy visszatérjen a srácok magabiztossága, többek között azoké, akiktől a pontokat várjuk. Az egyetemisták keretében sok ilyen játékos van, az ellenfélnek nem lesz egyszerű felkészülni belőlük. A védelemre is ráfér a megújulás, mivel Dunában a nagyszerűen védő Hetényi Zoli elég gyakran került kiszolgáltatott helyzetbe. Nem valószínű, hogy a DAB teljesen mást fog játszani, mint otthon, jól követhető volt, mit húznak elő a tarsolyukból a különféle szituációkban. A fegyelmezett játék továbbra is alapkérdés, el kell érni, hogy ne legyenek fölösleges kiállítások, mert az Acélbikák kiválóan játsszák meg az emberfórjaikat.



A lényeg persze az, hogy ne „izguljuk túl” a dolgokat, a mi oldalunkon legyen kreatív és felszabadult a játék! Nem kevésbé fontos adalék, hogy otthon játszunk, a megszokott pályán, a lelkes, támogató debreceni közönség előtt. Bízunk abban, hogy szerdán este is telt ház lesz a lelátón! Azoknak, akik semmiképpen sem tudnak személyesen megjelenni, szíves figyelmébe ajánljuk a sportstream fizetős linkjét, amelyen a DEAC összes hazai mérkőzése megtekinthető!

DEAC vs Dunaújvárosi Acélbikák
2019.11.27. (szerda) 18:30
Debreceni Jégcsarnok

=MK=


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2019-11-26 13:43:00

további cikkek a témában

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS