Folyamatosan kell majd koncentrálni!

Frissítés: 2019-10-21 09:35:42

Pontosan 48 órával a Schiller-Vasas elleni találkozó után, a DEAC együttese újra hazai pályán küzdhet meg a bajnoki pontokért. Vasárnap este az aktuális EL-tabella 10. helyét elfoglaló Hokiklub Budapest vendégszerepel a Debreceni Jégcsarnokban.

Az 5. és a 10. helyezett összecsapása nemrég még szinte biztos pontszerzést ígért volna, mostanra azonban jelentősen megváltoztak az erőviszonyok. Az előzetes esélylatolgatás nyilván a mieink sikerét vetíti előre, de ebben a szezonban már egyetlen csapat ellen sem lehet biztosra menni. A tények arról árulkodnak, hogy a keményen „felturbózott” fővárosi együttes gyengélkedik az utóbbi időben; öt meccsükből négyszer vesztesként hagyták el a jeget, pénteken a gyergyóiak vitték haza a 3 pontot a Tüskecsarnokból. Intő jel viszont, hogy az elmúlt hét szombaton a HKB 5-3 arányban legyőzte a Brassót, egy nappal korábban pedig a mieinket is megszorongatták, az 50. percben még döntetlenre állt az a mérkőzés.



Természetes, hogy a négy meccses győzelmi szériát produkáló egyetemisták célja csakis a győzelem lehet, könnyelműségnek azonban ezen a találkozón sincs helye; az első pillanattól az utolsóig koncentrálni kell! A hazai alakulat mellett szól, hogy Izacky eltiltása letelt, a kanadai táblázaton 6. helyezett cseh gólzsák sorompóba léphet a HKB ellen; biztosan gyarapszik tehát a veszélyes támadóink száma.



Az egyetemista csapat pénteken kiváló játékkal örvendeztette meg a szurkolóit. A 2. harmad elején körülbelül 10 percre elvesztették a fonalat, előtte és utána viszont óriási iramot diktáltak, és támadásban, valamint védekezésben is nagyszerű hokit produkáltak. Ehhez hasonló játékra lesz szükség vasárnap este is. Mivel aznap a közvetlen előttünk tanyázó Brassó nem játszik EL-mérkőzést, győzelem esetén mindnképpen javítunk a ranglistás helyezésünkön.

DEAC vs Hokiklub Budapest
2019. október 20. (vasárnap) 18:30
Debreceni Jégcsarnok

=MK=


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2019-10-19 14:49:00

további cikkek a témában

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS