Vasárnap még nehezebb mérkőzés ígérkezik

Frissítés: 2019-10-07 08:55:32

Vasárnap az SC Csíkszereda otthonában fejezik be első erdélyi túrájukat a mieink és nem igényel különösebb bizonyítást, mennyire kemény összecsapás vár majd rájuk.

A csíkiek még nem találtak legyőzőre ebben a szezonban, a tabellán ugyan csak a második helyet foglalják el, de két találkozóval kevesebb meccset játszottak, mint a pillanatnyi listavezető FTC-Telekom. A táblázatnál azonban fontosabb, hogy nyerő szériában vannak; szeptember végén hosszabbításban legyőzték a Fradit, legutóbb pedig az Acélbikákat rendezték le hazai pályán, a fölényük öt gólban realizálódott.
Az egyetemisták
viszont az utóbbi négy találkozójukon nem tudtak nyerni, igaz, hogy a top-csapatokkal szoros meccseket játszottak, a Szereda ellen a 9 másodperces „áramszünet”, a zöld-fehérekkel szemben a hosszabbítás döntött. A hivatkozott eredmények mögött komoly gondok húzódtak meg; az azóta eltávozott Daloga papíron még jelen volt a csíkiek ellen, a Fradi-meccsen már nem is nevezték, míg Piatak betegsége okán mindkét találkozóról hiányzott.

A két rutinos légiós kiválása teljesen megbontotta a DEAC begyakorolt hadrendjét, ráadásul az ilyen jellegű problémák nem oldódnak meg varázsütésre, néhány óra leforgása alatt. Ne felejtsük el zárójel nélkül megemlíteni, hogy az FTC elleni pontszerzés a fentiek tükrében még értékesebb.


Összességében nem a véletlen műve
, hogy a Brassó elleni derbin a mieink nem igazán találták meg a játékukat. Ahogyan azt már említettük, vasárnap Csíkszeredában még ennél is nehezebb erőpróba vár a mieinkre. A találkozó esélyese nyilván a hazai alakulat, a debreceni srácok azonban nem fognak feltartott kézzel a jégre lépni. Biztosak lehetünk abban, hogy mindent megtesznek a helytállás, a sikeres szereplés érdekében!

=MK=


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: K. Szandi
Email:
közzétéve: 2019-10-05 16:00:00

további cikkek a témában

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS