Magabiztosan hoztuk el a három pontot

Frissítés: 2019-09-25 14:15:00

Valljuk be őszintén, nincs könnyű helyzetben a Debreceni Egyetem csapata az új ERSTE Liga szezonban. A szurkolók ugyanis a szakembereknél könnyebben álmodhatnak és álmodnak is, leginkább fényes sikerekről, ami rendjén is van így. Persze mindenki tudja, hogy ez egy másik csapat, másik bajnokság, más – nem mellékesen a tavalyinál erősebb – ellenfelekkel, ők azért kimondva, vagy kimondatlanul azt szeretnék, ha minél egyenesebb útja lenne a mieinknek a négyes döntő felé. Eddig három meccset játszottunk, ebből kettőt nyertünk meg, nem könnyedén, a papírforma szerint „fogható” ellenfelekkel szemben. Dunában veszítettünk, igaz, rászolgáltunk volna akár a pontszerzésre is. Ezután következtek a Vasas fiataljai, ami megfelelt akár kötelező feladatnak is, ám túlságosan friss volt még a Brassó elleni meglepetés-győzelmük. Mindezek ellenére a DEAC játékosai a meccs előtt igencsak derűlátóan nyilatkoztak és ez azért mindig sokat nyom a latba.

A mérkőzést a Vasas kezdte jobban, 03.26-nál Bukor belőtte Czakó indítását, vezettek a piros fehérek. Lehet, hogy ezzel felébresztették az alvó tigrist, tény, hogy 10 másodperccel később 2 az 1-re lépett ki Daloga és Piatak, végül az utóbbi vágta a vas alá a pakkot. A következő cserét is megnyomták a mieink, 03.57-nél Phil Kiss kék vonalas ívelésével átvettük a vezetést. És ezzel még nem volt vége az eseményeknek, 08.18-nál Berta mérnöki pontossággal tálalt a beinduló Daloga elé, aki átcselezte magát a Vasas védelmén, a kapus előtt is elhúzta a pakkot, majd a hálóba pöccintette. A nyitó harmadban három és fél perc után beindult a DEAC henger, ami 25 lövésből 3 gólt és biztos debreceni vezetést eredményezett.



A 2. játékrész elején tovább tartott a vendégcsapat nyomása. Páterka 2+2 perces kiállítását ugyan nem használtuk ki, de 26.19-nél Sági belőtte a saját kipattanóját, így tovább növeltük az előnyünket. 27.16-nál Szalma vonulhatott ki a büntetőpadra, nyilván nem önszántából. Az előnyt jól játszottuk meg, egymás után több lövés is kipattant, végül Daloga másodszor is beköszönt a Vasas kapuvédőjének. A nagy előny, mintha újra elaltatta volna a mieinket, a 29. percben Schmál, a 34. percben Bödök kozmetikázta a bizonyítványt. A harmad második felét elengedtük egy kicsit, bár még így is többet lőttünk kapura, mint a hazai alakulat.



A harmadik harmad debreceni kiállítással indult, Bertát tessékelték a büntetőpadra. A közjáték egy cseppet sem zavarta azonban Novotny-t, aki 42.58-nál hátrányból szerezte meg csapata hatodik gólját. Az utolsó 10 percre is maradtak gólok; az 55. percben Piatak értékesítette Izacky passzát, jelezve, hogy megtalálta azt a bizonyos ütőjét. Az 56. percben Fliszár kapott 2 percet térdhasználat miatt, az előnyben Sági adott középre a sarokból, a lendülettel érkező Izacky beverte a pakkot, ezzel kialakult a végeredmény, 8-3 „ide”. Az egyetemisták végig fölényben hokiztak, szép gólokat szereztek, bebiztosították nagyarányú győzelmüket.



A találkozón számos kívánságunk teljesült: összességében simán elhoztuk a három pontot, a szlovák légió fejenként kétszer köszönt be, a cseh srácok megint eredményesen hokiztak, Sági személyében újra volt magyar gólszerzőnk és jó volt látni, hogy védőjátékosunk, Kiss Phil egyre nagyobb kedvvel termeli a pontokat. Gratulálunk; szép volt, jó volt, ideje hazamenni és talpra érkezni (azaz tovább készülődni), mert pénteken az UTE látogat Debrecenbe!



David Musial vezetőedzőnek is tetszett a találkozó alakulása: „Remekül játszottunk, de szükség volt az első harmadban kapott gólra, hogy felébredjünk. Kifejezetten tetszett a 3. harmadban mutatott játék, emellett örülök, hogy tudtunk néhány igazán szép gólt szerezni! Sokáig azonban nem gondolkozhatunk, hiszen készülnünk kell a következő, UTE elleni mérkőzésre!”

Schiller-Vasas HC – DEAC 3-8 (1-3, 2-2, 0-3)
Gólszerzők: Bukor, Schmál és Bödök, illetve Piatak(2), Daloga(2), Phil Kiss, Sági, Novotny és Izacky

=Müller Károly=; fotók: Vasas


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2019-09-24 08:45:00

további cikkek a témában
Responsive image
Szurkolunk és szakértünk 3.

Admin * 2019-05-02 18:00:00

Responsive image
Nem voltunk csúcsformában

Admin * 2020-01-15 09:00:00

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS