Szoros volt a meccs, de nem eléggé

Frissítés: 2019-03-17 10:39:55

Alig több, mint 24 óra állt David Musial rendelkezésére ahhoz, hogy felkészítse csapatát az FTC elleni második elődöntő mérkőzésre. A fő hangsúly a regenerációra esett, ennek megfelelően a vezetőedző a meccsnap reggelén átmozgató tréninget, valamint száraz edzést vezényelt és átrendezte a sorokat is. Kozma Ferenc került a cseh légiósok közé az első sorba, Antal és Behal alkotta a második bekkpárt, előttük Berta, Hári és Németh Attila kapott szerepet. Egy fontos csavar azonban hiányzott az egyetemisták gépezetéből; a kanadai táblázatot vezető Hugo Turcotte, akinek pótlása komoly gondot jelentett volna bármelyik élcsapat számára.

A gondok ellenére az előző naphoz képest jobban kezdtek a mieink. 02.12-nél emberfórba került a hazai gárda, Antal Arnoldot ültették ki. A hátrányban jól működött a debreceni védekezés, igaz, hogy utána kimaradt egy emberelőnyös szituáció is. 11.26-nál a védőink nem takarítottak időben, egy kipattanóból Roczanov szerzett vezetést a zöld-fehéreknek. A 16. percben ismételten emberelőnybe kerültünk, Perrier kapott 2 percet fogásért. A mieink rohamoztak, Izacky pontosan tálalt Kovács Bronson elé, aki pattintott kapáslövéssel kiegyenlített. Az első etapban többet támadott az FTC, a harmad végén azonban maradt a döntetlen állás.



A 2. harmad nem indult jól, 21.47-nél Tóth Adrián találatával újra a hazaiaknál volt az előny. 26.13-nál Markov és Farkas akaszkodott össze, 2-2 percet kaptak a küzdő felek. A 2. játékrész leginkább mezőnyjátékkal telt el, a Ferencváros próbálkozott többet, gól azonban egyik oldalon sem született.

A 3. harmadban gyorsabban pörögtek az események. A második percben Nagy Gergő átadását Walls értékesítette, de ezúttal a válasz sem késett sokáig. 42.34-nél Kozma átadásával Novotny húzott keresztbe, majd félmagasan visszalőtte a pakkot, Arany nem tudta lekövetni az akciót. A harmad felénél Izacky-t állították ki, 51.29-nél Perrier használta ki az emberfórt. Alig fél perccel később korongot vesztettünk a védekező harmadunkban, egy keresztpassz üresen találta a jobb oldalon Nagy Gergőt, aki megszerezte a zöldek újabb gólját. A mieink nem adták fel a küzdelmet, kapóra jött, hogy 53.47-nél Walls a kiállítás sorsára jutott. David Musial azonnal időt kért és lehívta Hetényi Zolit a debreceni kapuból. 54.07-nél Tóth Richárd is a büntetőpadra került, 5 a 3, illetve 6 a 3 ellen támadhattak a mieink. Sajnos annak ellenére, hogy formás támadásokat vezettünk, nem sikerült bevenni Arany Gergely kapuját. 57.10-nél volt még egy összetűzés Pavuk és Kovács Bronson között, de ez már nem befolyásolta a mérkőzés alakulását.



A második elődöntő jóval szorosabban alakult, mint az előző esti összecsapás. Ötven percig döntetlen közeli volt az állás, ezt követően a hazaiak első sora hozta az FTC-nek a találkozót. A mérkőzésen döntő szerepet játszott, hogy a 3. harmad végén, az emberelőnyös szituációkban nem tudtunk feljebb zárkózni. Végig gondjaink voltak a védőmunkával, elsősorban a védekező harmadunkban. Kozma Ferenc szépen helytállt, de Turcotte játéka így is nagyon hiányzott, a debreceni pad pedig nem elég hosszú ahhoz, hogy hirtelenjében pótolni tudjon egy ilyen szintű játékost.


fotók: FTC-Telekom

Az FTC-Telekom jelentős előnnyel érkezik szombaton Debrecenbe és nyilván mindent elkövetnek majd azért, hogy lezárják a párharcot. A mieinknek meg kell állítaniuk a zöld-fehér együttest, de ne feledjük, hogy a Liga egyik legjobb, ha nem a legjobb csapatáról beszélünk. Jó hír, hogy ezúttal lesz néhány nap a felkészülésre és reméljük, a regenerálódásra is. Bízunk abban, hogy készül az egyetemisták szurkolótábora is; minden eddiginél nehezebb akadályon kell a kedvenceket átsegíteni!

FTC-Telekom vs DEAC 5-2 (1-1, 1-0, 3-1)
Gólszerzők: Walls(2), Roczanov, Tóth A. és Perrier, illetve Kovács Br. és Novotny

=Müller Károly=


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2019-03-14 10:40:00

további cikkek a témában
Responsive image
Alig három hét és kezdődik!

Admin * 2019-07-02 12:00:00

Responsive image
Ha péntek, akkor Brassó

Admin * 2018-10-04 10:30:00

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS