Ha válaszolni kívánunk az alapkérdésre, először arra kellene választ találni, hogy lehetséges-e egyáltalán élsportolót nevelni, különösen manapság, amikor az élvonalbeli sportemberré válás folyamatában a gének gyakran nagyobb szerepet játszanak, mint a szülői ráhatás, vagy a gyermek tetszés-alapú orientálódása. És ha a génkészlet rendben lévő is, a felnőttek próbáljanak-e irányítani, vagy bízzák a gyermekükre a választást? A világhírű sportolók példái nem igazán segítenek, az életutak annyira változatosak, hogy ezeknek alapul vételével szinte lehetetlen egyértelmű választ találni. Feltehetően be kell érni azzal, hogy minden eset egyedi és nincs más hátra, mint megtudakolni; kik hogyan csinálták.

Lássuk, miként kezelte ezt a helyzetet Hetényi László és felesége, Csintalan Katalin, akiknek mindkét gyermeke sikeres, sokszoros válogatott jégkorongozó; HETÉNYI ZOLTÁN és HETÉNYI PÉTER. És nem mellékesen mind a ketten a DEAC csapatában terelgetik a pakkot.

- Úgy hallottam, hogy fiatal éveitekben mind a ketten aktívan sportoltatok…

LÁSZLÓ: Pontosabban Katalin kézilabdázott a Vasasban, én pedig kosárlabdáztam a Budafok NB II-es csapatában. Miután 1984-ben leköltöztünk vidékre, én még két évig folytattam a kosarazást a Dunaújvárosi Főiskola második vonalbeli csapatánál.

- Érdekes, hogy nem a kézilabda, vagy kosárlabda felé orientáltátok a srácokat. Volt ennek valami konkrét oka?

KATALIN: Lacival egyetértettünk abban, hogy a sport nem hiányozhat a fiúk életéből. A hoki úgy került képbe, hogy az egyik barátnőm férje tagja volt a Dunaferr 1996-os bajnokcsapatának. Mezőfalván lakunk, én hordtam-vittem nap mint nap előbb csak Zolit, kicsit később Petit is az edzésekre.

LÁSZLÓ: Nekem kezdetben voltak fenntartásaim, meg is jegyeztem egyszer, hogy „hú, micsoda durva sport…” Egyébként én is kijártam Budapesten, illetve Dunában a hoki rangadókra, egy suliba jártam a Fradiban játszó Farkas Gáborral, úgy mondanám, hogy először beletörődtem abba, hogy Zoli hokizni fog. Aztán, ahogy telt az idő, úgy olvadozott bennem a távolságtartás, végül pedig „megfertőződtem” ezzel a nagyszerű játékkal. A közeg is nagyon jó volt, nagyszerűen működött Árpi bácsi (Kercsó Árpád) pedagógiája. Árpi idejében a hokisok egy nagy családot alkottak, mindenki kapott lehetőséget, suli után egyikük se csellengett az utcán. Ez az időszak a fiúk 10-12 éves koráig tartott és szakmailag is kiváló eredményeket hozott a hazai jégkorongsport számára.

- Peti három évvel fiatalabb Zolinál. Ő mikor került Árpi bácsi keze alá?

KATALIN: Peti szinte a szó szoros értelmében „átcsorgott a palánkon”. Nagyon jóban voltak Zolival, sokszor ott volt a bátyja edzésein, Árpi pedig azt mondta, hogy ne álldogáljon itt ez a gyerek és átemelte a palánkon. Megígérte neki, hogy másnap kap egy korcsolyát és meg is kapta egy nappal később. Végül Peti is ott ragadt és 6 évesen elkezdődött az ő karrierje is, bár eredetileg más irányba indult volna.

- Ha jól számolom, ez 1997-ben történt. Hogyan folytatódott a fiúk hokis pályafutása?

LÁSZLÓ: 2000-ben Árpit menesztették Dunából, átment a Budapest Stars-hoz, a legjobb tanítványait is „átcsábította”. A fiaink mindig feljebb játszottak a maguk korosztályánál, így került Peti a Stars-hoz, Zoli pedig a Fradi ifiben kötött ki. 2003-ban debütált a zöld-fehérek felnőtt csapatában és tévés meccsen nyerték meg az örökrangadót az UTE ellen idegenben. 2004-ben Debrecenben rendezték meg az U 18-as Divizió/2-es VB-t, ahol több ezer néző előtt játszhattak a fiúk és ez óriási élményt jelentett számukra. Ha jól emlékszem, Zoli fiam 4 meccsen is a pályára lépett. Sajnos a feljutás nem sikerült, ami kész tragédia volt egy „Kercsó-neveltetésű” fiatal sportember számára. Zolit nagyon megviselték az események, ideje volt egy alapos regenerálódásnak.

- Gondolom, sikerült lezárni a balul sikerült VB-t, mert a következő szezont Zoli már Fehérváron töltötte.

LÁSZLÓ: Bognár Nándor és Hrutka János közös menedzser cége közvetítette ki őt Fehérvárra, ahol az U 20-ban, majd az OB I-ben is szerepet kapott.

- Az Elite prospects adatai szerint a 2006-2007-es szezonban Peti is csatlakozott a bátyjához és a Fehérvár ifi csapatában játszott.

LÁSZLÓ: Mind a ketten nagyon jó alapokat kaptak Kercsótól, a képzésben Váradi Csaba kapusedző is komoly szerepet játszott, más klubok nem rendelkeztek ilyen lehetőséggel. Minket hihetetlen boldogsággal töltött el, hogy tanúi lehettünk a fiaink párhuzamos karrierjének. A hétköznapjaink munkával teltek, a hétvégék a mérkőzésekkel, a hazai találkozókra, ha csak tudtuk, mindig elkísértük őket. Az igazi hokis szülők szerintem javarészt ilyenek, a mi életünk mindenképp kifényesedett ezáltal.

- Ezután Zoli maradt a Fehérvárnál, Peti viszont külföldön próbált szerencsét.

KATALIN: 2007-ben több fiatal, köztük Peti is lehetőséget kapott arra, hogy kipróbálhassák magukat Salzburg-ban. Az ott töltött két szezon nagyon jót tett a srácoknak, mert roppant profi körülmények közé kerültek. Peti tehát korábban lett légiós, mint a bátyja, de 2009-ben ő is visszatért Fehérvárra. Egy szezonra kölcsönadták a Miskolci Jegesmedvéknek, ám ezt követően 2015-ig fehérvári játékos volt, bekerült a magyar junior és a felnőtt válogatottba is.

- Apropó válogatott; úgy tűnik, Zoli méltatói közül többen elfelejtik, hogy ő is egyike a „szapporói hősöknek”, márpedig egy biztos, ez a VB új időszámítás kezdete volt a magyar jégkorongsportban.

LÁSZLÓ: Szorongva néztük a tévében Zoli szapporói meccseit, számunkra nagy boldogságot jelentett, hogy nem turistaként ülte végig a VB-t. Hasonló élmény volt, amikor shut out-al zárta a horvátok elleni találkozót, a könnyünk is csorgott a boldogságtól. Ezután az elvárások egyre nagyobbak lettek, de a fiam helytállt, két évvel később 180 percet hozott le gól nélkül Ljubljana-ban. Azt gondolom, ez a teljesítmény volt az alapja annak, hogy 2008-ban elvitték Finnországba, a Jokerit-be és a Kiekko-Vantaa-ba. Zoli azt tanulta Árpitól, hogy a sportoló szeme előtt mindig lebegjen ott egy nagy cél. Ő már régóta álmodott egy elit csapatról, mi pedig örültünk, hogy még inkább kiteljesedik a pályafutása.

- Ezután következett Észak-Amerika…

LÁSZLÓ: 2012-ben Zoli Amerikában próbált szerencsét, AHL-es szerződése volt a Milwaukee Admirals csapatával, sőt eljutott az NHL-es edzőtáborba is. Számára óriási élmény volt együtt edzeni olyan nagy játékosokkal, mint Pekka Rinne, Shea Weber, vagy Roman Josi. Ezután Finnországban, a Tappara együttesénél játszott, de ott kevés lehetőséget kapott. Visszatért Fehérvárra, ahol a szezon legjobb kapusává választották. 2015-ben, nem sokkal azután, hogy hazajött a VB-ről Dél-Koreából, elkezdődött a kálvária. Nyolc-kilenc hónapig tartott, míg megállapították, hogy vírusos agyvelőgyulladása van. Nem tudjuk honnan és miért kapta, de a családban mindenkit rettentően megviselt. Nagyon hálásak voltunk, vagyunk Horváth Hajnalka fizioterapeutának, Dr. Kovács Tibornak, a SOTE egyetemi docensének és az egész kórházi osztályának, akik talpra állították.

KATALIN: Laci szakmája szerint erdész, a mezőfalvai házunk egy 3500 m2-es telken foglal helyet, tó és erdő is tartozik hozzá, nálunk ideális körülmények között lehet testileg és lelkileg megújulni. Így is történt, de emellett Petivel rengeteget gyakoroltak „száraz kapura”. Itt kezdte szövögetni a vadgazda mérnöki terveket is, úgy gondolom, hogy ez valamelyest a génjeiben is benne van. A 2016-17-es szezonban elkezdte az alapozást Zalaegerszegen, aztán Kecskeméti Áron jóvoltából kapott egy lehetőséget Knoxville-ben, így ebben az idényben ismét a tengeren túl hokizott.

- A jelen szezonban pedig - a szurkolók nem kis örömére - Zoli és Peti is a DEAC csapatát erősíti. Ne beszéljünk most gólokról, pontokról és százalékos adatokról, inkább arról, szülőként miként látjátok a fiúk jelenét és jövőjét?

LÁSZLÓ: Köszönjük, jól vagyunk! Peti fiamtól kicsit többet várunk, szerintünk több van benne annál, amit eddig mutatott. Ugyanakkor bízunk abban, hogy módja lesz kiteljesíteni a talentumát. Zoli remekül érzi magát Debrecenben, mivel itt karrierjét a sportban és a civil életben egyaránt biztonságban tudhatja. Ez a város fantasztikus ütemben fejlődik, legyetek rá büszkék! Utoljára tízegynéhány éve jártam Debrecenben, jó értelemben mondom; ha nincs a GPS, eltévedtem volna.

- Ami pedig az „élsportoló(k) nevelését” illeti, abból a Hetényi-familia igencsak sikeresen vette ki a részét; két válogatott játékost adtak a magyar jégkorongsportnak. Ha nem titok, áruljátok el, hogyan csináltátok?

LÁSZLÓ: Én úgy érzem, hogy szülőként próbáltunk mindent megadni a srácoknak. Természetesen arra is szükség volt, hogy jókor legyenek jó helyen és ők ott voltak; nagyszerű csapatokban, kiváló edzők keze alatt, jó körülmények között. Igen gyorsan "felnőttek", önállósodtak, sok mindenről lemondtak a céljaik elérése érdekében. A sok-sok plusz munka, a lemondás meghozta a gyümölcsét, ezeknek eredménye a siker, a jó eredmények, a megbecsülés. Mindig azt mondtuk nekik: ha sportolsz, csináld profi módon! Nyilván ehhez kell némi tehetség is, másképp nem megy. Ha jön a baj, a betegség, abból is fel kell állni és újból kezdeni! Mi sok szeretet adtunk és cserébe kaptuk a siker könnyeit, maradjon ez így sokáig még! Ha benyitok a házunk azon szegletébe, ahol a számtalan oklevelet, érmeket, díjakat és a kupákat őrizzük, csak azt mondhatom; megérte. De ez a fiúk sikertörténete, mi csupán tettük a dolgunkat.

=Müller Károly=