Nem volt kérdés, ki a jobb

Frissítés: 2018-12-25 12:34:37

A sportsajtó számára nem igazi hír az, ha a negyedik helyezett csapat legyőzi a kilencediket. Ha a kilencedik veri meg a negyediket (esetünkben a bécsi farmcsapat a mieinket), az már rendelkezik némi hírértékkel. Akadtak is a meglepetést előre vetítő várakozások, ezt táplálta az a tény, hogy a kiscsapat nemrégiben kétszer is elkapta az Acélbikákat. Azonban a debreceni együttest mindez nem zökkentette ki a nyugalmából.

A mérkőzés kezdetén a házigazdák lendültek támadásba, a debreceni védekezés is meg-megingott egy párszor. Ám Hetényi Zoli szilárdan tartotta a csapatot, bravúrokat mutatott be, szólót is hárított. 10.46-nál a hazai csapatból Satmarkot állították ki, mi pedig 30 másodperccel később megszereztük a vezetést; Kovács Bronson átadását Németh Attila vitte be az ellenfél harmadába, majd a kapusuk lábai között a hálóba pöccintette a pakkot. Jobbára kiegyenlített játék folyt a pályán, a farmcsapat is sokat próbálkozott, de Hetényi Zoltánon nem tudtak fogást találni. 19.33-nál Molnár Dávid került a büntetőpadra, a 2 perces kisbüntetés java része áthúzódott a 2. harmadba.



A 2. játékrészben a mieink kivédekezték Molnár Dávid áthúzódó kiállítását. Hat másodperccel a kiegészülés után Izacky kapott 2+10 percet hátulról lökésért, bár a tényleges szabálytalanság inkább bottal lökésnek felelt meg. 25.31-nél Hári Norbert ültette hintába Lichtenecker-t, a hálóőr azt hitte, hogy a debreceni támadó elviszi a pakkot a kapu mögött, aki azonban visszafordult a rövid saroknál és a hosszúba lőtte a pakkot! 36.26-nál Turcotte is feliratkozott a gólszerzők közé, Izacky átadását verte be. A harmad utolsó percében Izacky újfent 2 percet kapott, ezúttal testre ütésért, ez a büntetés is áthúzódott a következő harmadra.



A 3. harmadot debreceni gól nyitotta meg, 41.40-nél Salló szerelt, majd átívelte a korongot Turcotte-nak, aki megindult, az első lövése még kipattant, az ismétlés azonban beakadt. 52.06-nál a Capitals időt kért és lehozták Lichtenecker-t is, de 10 másodperc múltán Izacky felszabadítása utat talált a hazai kapuba. 56.55-nél Antaltól Silló kapta a korongot, aki piros vonalnál átemelte azt Hárihoz, csatár pedig elszáguldott és a hálóba vágta.


fotók: Vienna Capitals

A mieink magabiztos játékkal nyerték a találkozót, amelynek végkimenetele egy percig sem volt kétséges. A bajnoki tabellán 63 szerzett ponttal állunk a 4. helyen és két pontra megközelítettük a 3. helyen tanyázó Brassót. A kanadai táblázatot Turcotte holtversenyben, a gólpasszok listáját 2 találatnyi előnnyel vezeti. A hátvédek kanadai táblázatán Kovács Bronson hátránya már csak egy pont az éllovassal szemben, Hetényi Zoli pedig - aki újabb „shut out”-ot ért el - minden fontos mutatót tekintve vezeti a kapusrangsort.

Vienna Capitals II vs DEAC 0-6 (0-1, 0-2, 0-3)
Gólszerzők: Hári(2), Turcotte(2), Németh A. és Izacky



=Müller Károly=


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2018-12-24 11:00:00

további cikkek a témában

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS