Nagy nyomást kell majd elhárítani

Frissítés: 2020-01-04 10:28:49

Január 3-án este az FTC-Telekom csapatával játssza idei első mérkőzését a DEAC együttese; a jelenleg futó ERSTE Ligás szezonban ez lesz a negyedik találkozónk a bajnokcsapattal. Ez idáig a maximális 9 pontból négyet hoztunk el a zöld-fehérektől; egy győzelem, egy hosszabbításban- és egy rendes játékidőben elszenvedett vereség volt a mérlegünk. Vállalható eredmény ez, különösen a péntek esti ellenfél kiemelkedő játékerejére való tekintettel.

Pillanatnyilag az FTC 65 szerzett ponttal a második az EL ranglistáján. A mieink december 26-a óta háromszor léptek pályára, a Fradi kétszer, és a két vetélytárs valamennyi mérkőzését megnyerte. A debreceni gárda a Titánok, az Acélbikák és a HKB ellen söpörte be a 3 pontot, míg az FTC az UTE csapatával és az Acélbikákkal szemben diadalmaskodott, tehát igen jó formában hokiztak. Az alapszakasz bajnoka nagy valószínűség szerint a Csíkszereda lesz, a regnáló bajnoknak inkább hátrafelé kell tekintgetnie, a harmadik helyezett Brassó lemaradása ugyanis csak hat, az egyetemistáké pedig hét pont velük szemben. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a mieink ezért minden dicséretet megérdemelnek, még akkor is, ha csupán részeredményről van szó.



Ami a péntek esti összecsapást illeti, okkal lehetnek azonban kétségeink. Az utóbbi két mérkőzésüket az egyetemista srácok három sor játékossal abszolválták és a létszámhelyzet holnap este is kritikus marad, Berta, Hári, Mestyán és Rutherford is hiányozni fognak a táncból. Az Acélbikák és a HKB ellen is sikerült ellensúlyozni a cserepadunk rövidségét, a mieink okosan, hatékonyan és energia-takarékosan hokiztak, és mint a legtöbb jó csapat, néha a szerencsével sem álltak hadilábon. A különbség csupán az, hogy a zöld-fehér együttes jóval magasabb szintet képvisel, mint az előző két ellenfelünk. Ami elegendő volt a dunaújvárosiak és a HKB ellen, az nem biztos, hogy elég lesz a szinte azonos képességű négy sort felvonultató zöldekkel szemben. Az FTC-UTE rangadó azt igazolta, hogy ezt a remek Ferencvárost is meg lehet lepni, meg lehet szorongatni, ám ez roppant nehéz feladat lesz a négy meghatározó játékosát nélkülöző DEAC számára. Persze nem lehetetlen; amennyiben a mieink az utóbbi meccseken megszokott okos, megfontolt, védekező munkát és hatékony támadó játékot produkálják, némi szerencse birtokában mi is rendesen megnehezíthetjük a tavalyi bajnok dolgát. Ehhez alapvetően fontos a buta kiállításoktól mentes, szikár és fegyelmezett védekezés, a hatékony csatárjáték, valamint a jó egyéni teljesítmények. Alapvető, hogy nagyon figyeljünk oda az elején, mivel az FTC-nek szokása, hogy megpróbálja azonnal lerohanni az ellenfeleit.



Létkérdés lesz, hogy tudunk-e majd nyugodtan, kapkodás és idegeskedés nélkül játszani, hogy bírjuk-e végig a csatát fizikálisan és lelkierővel is?! A zöld-fehérek biztosan megpróbálnak nagy nyomást helyezni ránk, a debreceni srácok azonban értenek ahhoz, miként lehet ezt a nyomást elhárítani. A fő feladatunk az, hogy jó mérkőzést játsszunk és helytálljunk a nagynevű ellenféllel szemben! Minden, ami ezen túl elérhető, az bónusz!

FTC-Telekom vs DEAC
2020.01.03. (péntek) 18:00
Pesterzsébet Jégcsarnok



=MK=


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2020-01-02 18:00:00

további cikkek a témában
Responsive image
Az ötödik a nyolcadik ellen

Admin * 2019-01-19 11:00:00

Responsive image
Nagy csata várható

Admin * 2018-09-27 09:30:00

Responsive image
Egyetlen pont kellene még

Admin * 2019-02-22 14:00:00

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS