Az ötödik helyen várjuk a folytatást

Frissítés: 2019-11-26 13:44:14

A tabella negyedik helye volt a tét a hétfő esti Acélbikák - DEAC ERSTE Liga mérkőzésen. Mindkét oldalon jól tudták, hogy hazai győzelem estén az újvárosiak veszik át a negyedik helyet, ha viszont az egyetemisták nyernek, akkor még FTC-Telekomot is megelőzhetik. A tét nagyságára való tekintettel a legtöbb szakértő és szurkoló parázs hangulatú, nagy csatát, igazi rangadót remélt az összecsapástól.

A találkozó elején úgy tűnt, hogy a várakozásoknak megfelelően alakulnak az események. Bár Izacky már az első perc végén a büntetőpadra került, az emberhátrányt gól nélkül hozta le a vendégcsapat. 15 másodperccel a kisbüntetés lejárta után viszont fellazult a debreceni védekezés, Németh Péter vette észre, hogy Pinczés előtt szabad az út; az újvárosi csatár elhúzta a pakkot a DEAC kapuja előtt és fonákkal betalált. Még ugyanebben a percben megszületett a debreceniek egyenlítő gólja, Hári finom cselekkel húzott befelé, középre adását a jól érkező Filbrandt vágta Hughson kapujába. A gyors gólváltás után oda-vissza folyt a játék, főként a mezőnyben. Az újvárosiak hosszú keresztpasszokból építkeztek, míg a mieink hatékonyan védték a semleges harmadot. Mindkét kapu gyakran forgott veszélyben, de a hálóőrök remekül védtek. A 16. percben Silló közeli lövése magasra pattant, a hazai csatár megpróbálta a levegőből beütni a pakkot, Hetényi Zoli azonban résen volt. A kontrából Izacky lépett ki jól, de akció közben szabálytalankodott, 17.27-nél másodszor is kiszórták. Az újabb fórt gyorsan kihasználta a DAB, Kovács Bronson keltett zavart a DEAC kapuja előtt, Azari közbelőtt, az oldalra pattanó korongot Mazurek pofozta a hálóba. Az első harmad kiegyenlített játékot hozott, bár többet támadott a hazai alakulat.



A 2. játékrész elején Mestyán tüzelt a kék vonalról, de nem volt kipattanó. Egy kontra végén üresből lőtték el a pakkot a hazaiak, Hetényi Zoli azonban óriásit mentett. Az 5. percben szép támadás nyomán újra Mestyán kísérletezett, de Hughson is a helyén volt. Majd a DAB első sora rendezett nagy tűzijátékot a mieink kapuja előtt, Hetényi azonban többször is remekül avatkozott közbe. A 9. percben ismét beszorultak a mieink, de Hetényi Zoli ismét mindent hárított. Mintegy két perccel utóbb nagy helyzetet teremtettünk a hazaiak védekező harmadában, Mazzag az üres kapuba lőhetett volna, de átpattant az ütőjén a korong. Néhány másodperccel később Turcotte lépett ki szólóban, azonban nem találta el a kaput. Ebben a harmadban élesebben hokizott a hazai alakulat, ám csak egy góllal álltak jobban a debrecenieknél.



A 3. harmad elején mindkét együttes megpróbálta feljebb srófolni a tempót, de kevés sikerrel, tovább folyt az oda-vissza hoki. A 45. percben Léránt nagy bombáját fogta Hughson. A 47. percben a debreceni kapu mögött lent maradt a jégen egy vendégvédő, a játék tovább ment; az üresen maradt Somogyi lövését elsőre védte Hetényi, az ismétlés ellen azonban már nem volt orvosság. Próbált feljebb kapcsolni az egyetemista csapat, mentek előre, de a lövéseiket viszonylag könnyedén fogta a DAB hálóőre. A másik oldalon változatlanul Hetényi Zoli tartotta a csapatot. 52.43-nál Turcotte robogott el és laposan a hálónkba csúsztatta a DAB negyedik gólját. Ezzel a mérkőzés sorsa eldőlt, a mieink ugyan tovább rohamoztak, de a támadásaikból hiányzott az átütőerő.



Ez a mérkőzés nem hozott igazi nagy csatát, nem láthattuk azt a kiélezett küzdelmet, ami annyira jellemző a rangadókra. A hazai csapat jobban játszott és a 3. harmadban gólokra váltották a fölényüket, míg a mieink tompán, meglehetősen gépiesen hokiztak. Bár voltak szép mozzanataik, összességében az erő, a lendület és a kreativitás is hiányzott a játékukból. A gondok egyik fő oka nyilván abban keresendő, hogy az egyetemisták egyébként is rövid padja nehezen bírja el három meghatározó játékos folyamatos hiányát, de mindez korántsem átfogó magyarázat. Kétségtelen, hogy Hetényi Zoltán kivételével rossz napot fogtunk ki, a csapat stábjának most az lesz a dolga, hogy felrázzák a srácokat; szerdán egy másik arcukat kell megmutatni a hazai publikumnak. A feladat nehéz, ám nem megoldhatatlan, bízunk a jobb folytatásban!

Dunaújvárosi Acélbikák – DEAC 4-1 (2-1, 0-0, 2-0)
Gólszerzők: Pinczés, Mazurek, Somogyi és Turcotte, illetve Filbrandt

=Müller Károly=; fotók: Dunaújvárosi Acélbikák


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2019-11-26 09:00:00

további cikkek a témában
Responsive image
Sikeres túrában bizakodunk

Admin * 2019-01-25 11:44:00

Responsive image
Debreceni szemmel Norvégiából

Admin * 2018-12-30 10:00:00

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS