Erik Piatak hazatért Szlovákiába

Frissítés: 2019-10-21 15:36:03

Egészségi állapota miatt nem folytathatja karrierjét a DEAC-nál a szlovák támadó, Erik Piatak. A klub és a jégkorongozó közös megegyezéssel szerződést bontott a napokban. Az egyetemi alakulat menedzsmentje mindemellett máris keresi az ideális játékost a csatár megüresedett légióshelyének betöltésére.

Erik Piatak a Tipsport Ligába (Szlovák Extraliga) feljutott Nagymihályból igazolt a DEAC-hoz júniusban. A gólerős támadó összesen öt Erste Liga meccsen lépett pályára a Debreceni Egyetem hoki alakulatában, ezeken két góllal és két assziszttal segítette csapatát. Az Újpest elleni, hazai találkozó után kiderült, hogy játékos gerincproblémával küzd, amelynek rehabilitációját rögtön a diagnózis után, a Debreceni Egyetem Sportdiagnosztikai Életmód és Terápiás Központjában (SET) elkezdték. A vizsgálatok során felvetődött, hogy a 33 éves hokis felépülése akár több hónapot is igénybe vehet, így a felek a szerződésbontás mellett döntöttek.



Erik Piatak hazájában, Szlovákiában folytatja a rehabilitációt, amelyhez klubunk kitartást kíván, egyben bízunk benne, hogy a kiváló támadó mielőbb vissza tud térni aktív sportolói pályafutásához.

PKZs.


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2019-10-21 15:29:00

további cikkek a témában
Responsive image
Egyből a közepébe

Admin * 2019-09-14 10:50:00

Responsive image
Már élesben megyünk

Admin * 2019-07-25 11:10:00

Responsive image
Három pontra törünk vasárnap

Admin * 2019-01-05 09:44:00

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS