Az ötödik a nyolcadik ellen

Frissítés: 2019-01-21 10:44:02

A DEAC együttese két egymást követő mérkőzéssel zárja az ERSTE Liga idei alapszakaszát; január 20-án, vasárnap Dunaújvárosban meccselnek, míg hétfőn a Gyergyói HK látogat Debrecenbe.

Az egyetemi csapat január 13-án játszott éles meccset utoljára, bízunk abban, hogy ez a hét nap elegendő volt a stábnak arra, hogy összekapja a kissé önbizalmát vesztett társaságot. Az egyetemisták érdekes helyzetben vannak; attól függetlenül, hogyan alakul a hátralévő két találkozó, újoncként, újonnan alakult együttesként nagyszerű alapszakaszt csináltak. Az ötödik hely, a felsőházi tagság messze meghaladja az előzetes várakozásokat, amire joggal lehet büszke játékos, edző és szurkoló egyaránt. A szimpatizáns, még inkább a szurkoló azonban arról (is) ismerszik meg, hogy evés közben jön meg az étvágya. Hiszen a dobogós helyezés (amire egyébként volt esély), még a ténylegesen elért eredménynél is ütősebb lett volna. A soron lévő két alapszakasz meccset azonban helyesebb lenne úgy tekinteni, mint felkészülést a középszakasz ugyancsak kemény kihívásaira.



Ami a vasárnapi opponensünket, az Acélbikák együttesét illeti, a szezonban eddig alulmúlták a tényleges játékerejük alapján várható szintet. Az egymást sűrűn váltó edzők sem tudtak eddig Dunában olyan helyzetet teremteni, ami igazán a felszínre hozza az együttes tényleges értékeit. Volna mit; az Acélbikák tapasztalt légiós kontingenssel és tehetséges hazai játékosokkal rendelkeznek, teljesítményükre azonban jobban ráillik a kiszámíthatatlan jelző. Megszorongattak az élcsapatokat (Debrecenből is vittek el 2 pontot), de volt úgy, hogy 11 gólt kaptak a „kis Bécstől”. Az új évben is gyengén ment nekik, legutóbb e hét csütörtökön otthon veszítettek a Titánok ellen, pénteken pedig az UTE győzte le őket.



Az idei eredmények terén a mieink teljesítménye szintén a „volt jobb” kategóriába tartozik, ám összességében 19 pont a differencia a két együttes között; nem véletlenül állunk mi az 5. helyen, ők viszont csak a nyolcadikon. Nyilvánvaló, hogy utolsó alapszakasz meccsükön, hazai jégen nem fogják könnyen megadni magukat, ebből következik, hogy a jó eredmény eléréséhez az egyetemistáknak alaposan fel kell kötni azt a bizonyos nadrágot. Biztosak lehetünk viszont abban, hogy a mieink háza táján már készen áll a meccsterv, a győzelem stratégiája, és ezt betartva pontokkal térhetünk haza Dunából.

Dunaújvárosi Acélbikák vs DEAC
2019.01.20. (vasárnap) 17:00
Dunaújvárosi Jégcsarnok



=MK=


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2019-01-19 11:00:00

további cikkek a témában

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS