Három pontot ért a jó helyzetkihasználás

Frissítés: 2019-01-05 09:46:41

A 2018-19-es szezon kezdete előtt sokan attól tartottak, hogy a sok újonc csapat „lefelé húzza” majd a Liga színvonalát. Ennek legértékesebb cáfolata éppen az, hogy az újonc debreceni gárda az élcsapatok közé emelkedett és az év végére egyértelművé vált az is, hogy a Ligában hovatovább nincsenek könnyű meccsek, a bajnoki pontok sorsát rendre kiélezett csaták döntik el. Erre volt példa a mieink évzáró mérkőzése is a Fehérvári Titánokkal szemben.

Közepes iramban kezdődött el a mérkőzés, a nézők két ellentétes játékfelfogás összecsapását láthatták. Míg a vendégek minden helyzetből célba vették Hetényi Zoltán kapuját, addig a mieink kidolgozott helyzetekkel kívántak operálni. Változatos mezőnyjáték után, a 4. percben Németh Attila vezette fel a debreceni támadást, Turcotte lövése azonban fölé szállt. Az ellenakcióból a fehérváriak kerültek helyzetbe, Hetényi azonban biztos kézzel hárított. 06.05-nél a vendégektől Mihály kapott 2 percet, mi pedig megszereztük a vezetést; Turcotte középre adását Vuorijarvi pattintotta a farmcsapat hálójába. Az ellenakció végén 2 az 1-re jöttek a vendégek, majd újabb létszámelőnyös helyzetet tisztázott a hazai védelem. A 10. percben a mieink vittek szólót, de a társak lekésték Izacky középre adását. 17.59-nél Vincze Pétert igen könnyű síppal rakták ki 2 percre, a fehérváriak próbálkozásait azonban Hetényi Zoli vezetésével hatástalanította a debreceni védelem. A harmad végén 6-13 volt a kapura lövések száma, a gólokat tekintve viszont mi vezettünk.



A 2. játékrész első perceiben a vendégek támadtak, Hetényi azonban biztos kézzel hárított egy 3 a 2 elleni szituációt, majd az ismétlést is. 22.20-nál Császár góljával egyenlítettek a Titánok, de 23.39-nél már újra mi vezettünk; Izacky szélsebesen indult meg, átkígyózott az egész pályán és elrakta a korongot a rövidbe. 26.05-nél Vas gáncsolása nyomán emberelőnybe kerültünk, de nem tudtuk gólra váltani, majd egyenlő létszámnál Kovács Bronson a vasat találta el. 28.48-nál Kiss Patrik sípszó után lőtt be egy kipattanót, a találatot szabályosnak minősítették. A közönség hangosan tüntetett, de a játékvezetők hajthatatlanok maradtak. 29.55-nél Kovács Bronson és Mihály különbözött össze, a lökdösődés mindkét fél számára 2 percet ért. A 4 a 4 elleni játékban a Titánok voltak aktívabbak, Hetényi azonban nem egyszer, nem kétszer bravúrral védett. A harmad 11. percében Vuorijarvi-t döngölték bele a jégbe, az eset azonban nem érte el a játékvezetők ingerküszöbét… 34.47-nél viszont Markov és Kiss Roland páros mérkőzése a büntetőpadon ért véget. A következő percekben veszélyesebben kombinált a fehérvári legénység, de 38.27-nél újra Izacky pillanatai következtek; a cseh szélső jól lépett be a Titánok harmadába, becsapta Gyenest és beverte a pakkot a rövidbe. A 2. harmad döntetlennel zárult, az összesítésben viszont maradt a hazai vezetés.



A 3. harmad Molnár Dávid kiállításával indult, de viszonylag simán egészültek ki a mieink. Majd egy méretes rövidzárlat borzolta fel a kedélyeket; kis híján a saját kapunkba tereltük a pakkot… 48.23-nál Berta kapott 2 perces pihenőt. Nagy volt a küzdelem, a Titánok sokat próbálkoztak, de minden esetben Hetényi Zoli volt a végállomás. 55.07-nél Izacky és Turcotte kevergetett a jobb oldalon, a keresztbe lőtt korongra Hetényi Péter érkezett jól és a hosszú sarokba vágta a pakkot. 55.46-nál Bertát fogásért állították ki, a fehérvári szakvezető lehívta Gyenest a kapuból, 6 mezőnyjátékossal támadtak 4 ellen. Turcotte azonban így is megtalálta a rést és üres kapus találattal végképp eldöntötte a mérkőzést. 58.05-nél egy kavarodás után Búzás még kozmetikázott az eredményen, de ez már nem osztott, nem szorzott, különösen Beukeboom kisbüntetése után.



Küzdelmes mérkőzésen, főleg jó helyzetkihasználásának köszönhetően, megérdemelten győzött a debreceni együttes, szép újévi ajándékot szerezve a hazai közönségnek. A mieink 69 ponttal az EL- tabella 3. helyét birtokolják és magabiztosan menetelnek a felsőházi tagság felé. A kanadai táblázatot és a gólpassz listát továbbra is Turcotte, a hátvédek kanadai táblázatát Kovács Bronson vezeti, míg a kapusok rangsorában Hetényi Zoltán áll az élen, aki ezen a meccsen 93.75 %-os hatékonysággal védett.



A találkozó után David Musial vezetőedző visszatekintett a szezon eddig eltelt részére is: „Tudtuk, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, de a taktikai elemek, amelyeket gyakoroltunk, szerencsére bejöttek. Kicsit nehéz volt megtalálni a kaput, de utána jó lövéseink voltak. Ami a legfontosabb, hogy most jön két nap pihenő. Mivel ez volt ebben az évben az utolsó mérkőzésünk, ezúton is szeretném megköszönni azt a sok támogatást és segítséget, amit eddig kaptunk! Elképesztő, amit ez a csapat elért eddig. Ha valaki azt mondja nekem, hogy 2018 végén 20 pontra leszünk a 6. helytől, azt mondtam volna, hogy őrült, de éppen ezért szeretném mindenkinek a segítséget megköszönni és boldog új évet kívánni!”

DEAC vs Fehérvári Titánok 5-3 (1-0, 2-2, 2-1)
Gólszerzők: Izacky(2), Vuorijarvi, Turcotte és Hetényi P., illetve Császár, Kiss P. és Búzás



=Müller Károly=


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2018-12-31 12:00:00

további cikkek a témában
Responsive image
Kettős hátrányban dőlt el a meccs

Admin * 2018-11-15 10:30:00

Responsive image
Plusz egy hazai meccs novemberben

Admin * 2019-11-08 11:50:00

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS