Kétgólos hátrányból fordítottunk

Frissítés: 2018-09-12 20:26:52

Szeptember 11-e fekete-fehér-arany színekben jelenik meg ezentúl a debreceni jégkorongsport krónikáiban. Nem véletlenül, hiszen egy éves kényszerszünet után ezen a napon játszotta első hazai mérkőzését a DEAC ERSTE Ligás együttese a Schiller-Vasas HC ellen. A szervezők rövid show műsorral kedveskedtek a lelátót benépesítő közönségnek, amelynek a Jégkarc SE korcsolyázó leánykái és a Debreceni HK ifjú reménységei voltak a főszereplői. Az ünnepélyen megjelent KÓSA LAJOS országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy új fejezet kezdődött a magyar és a debreceni hoki történetében azáltal, hogy a jégkorong otthonra lelt a DEAC nagy múltú egyesületénél és létrejött az ország első egyetemi hoki csapata. Ezután Dr. BÁCS ZOLTÁN egyetemi kancellár köszöntötte a jégkorongozókat és megerősítette, hogy a jövőben is számíthatnak a Debreceni Egyetem támogatására.



A találkozó elején azonnal egymásnak ugrottak a küzdő felek. Az első hazai helyzetre kevesebb, mint egy percet kellett várni, a fővárosiak csak a második perc vége táján jutottak el Hetényi Zoli kapujáig. Nagy iramot diktáltak a csapatok, a vendégek megpróbálták a kemény, rakkolós stílusukat ráerőltetni a mieinkre. 03.40-kor a semmiből jött a piros-kékek vezető gólja, Surányi kék vonal közeléből leadott lövése egy hazai védőn megpattanva került a debreceni hálóba. Alig több, mint egy perccel később Pápa kapott két percet testre ütésért, az emberfórban Turcotte jókora bombával tesztelte Koitmaa éberségét. Nagy erőket mozgósított a debreceni gárda, az egyenlítés azonban nem jött össze, emiatt egyre idegesebben játszottak. Oda-vissza hullámzott a játék, a Vasas időnként életveszélyesen kontrázott, szükség volt Hetényi kivételes képességeire. A játékrész közepe táján a Vasas kibekkelte Kovács kiállítását, majd a mieinktől Antal Arnoldot szórták ki a játékvezetők. 18.41-nél a Vasas harmadában szólalkoztak össze a játékosok, a bunyó után a vendégek részéről Tornyai és Szlépka, a debreceni oldalon Hári és Izacky került a büntetőpadra. Az 1. harmad végén a vendégek megtartották egygólos előnyüket.



A 2. játékrész a Vasas emberfórjával kezdődött, Turcotte ült ki akadályozás miatt. 23.02-nél Czakó büntetése következett, ezalatt kimaradt egy óriási helyzet, majd Kovács Bronson lépett ki remekül a védővonalból, nagy bombája Koitmaa-ról vágódott a kapu mellé. Más játékot produkáltak a mieink, mint az előző harmadban, sorozatban alakították ki a helyzeteket. Szép akció végén Németh Attila ugrott ki, de egy hajszállal célt tévesztett. A kontrából 3 az 1 ellen indult meg a Vasas, Hetényinek nagyot kellett védenie. A 28. percben Kafka-t, a 30. minutumban Hárit küldték ki, ám a mieink kivédekezték a kettős hátrányt. A 34. percben Turcotte rajtolt rá egy pontos keresztpasszra, de Koitmaa jól zárta a szöget. A Vasas kapusa Behal lövésénél már verve volt, a vas azonban hárított helyette. 38.09-nél a vendégek váratlanul növelték az előnyüket; Bödök nyúlt bele egy hátvédlövésbe, hideg zuhany volt ez a hazai szurkolók számára! A 2. harmadban lényegesen jobban hokizott az egyetemista csapat, 10-6-ra nyertük a kapura lövéseket, a gólínség azonban tovább tartott.



A 3. harmadban tovább nyomtak, rohantak a mieink, a játékosokból szinte sütött az akarat. Ahogy telt az idő, úgy vált egyre világosabbá, hogy a vendégek kezdenek fáradni. Már nem voltak olyan pontosak a blokkjaik, nem lódultak olyan gyorsan előre, mint korábban. 49.40-nél tört meg a jég: végre átment a rövid keresztpassz, Kafka adta, Németh Attila köszönte és beütötte! 51.53-nál Izacky kerülte meg a vendégkaput, majd éles szögből rátette a pakkot, az addig magabiztosan záró Koitmaa pedig tehetetlen volt! A gól után tovább támadott a fekete-sárga alakulat, látszott, hogy a rendes játékidőben dűlőre akarják vinni a dolgot. 57.22-nél Antal Arnold jobb híján megfogta kitörő ellenfelét, de a létszámhátrány sem vette el a mieink támadó kedvét; Novotny kis híján berámolt egyet az ellenakciók során.



Az extra pont sorsa végül a hosszabbításban dőlt el 3 a 3 elleni játékban. A hazai csapat szerzett korongot, támadólag léptünk fel, 60.45-nél azonban Fliszárt kiállították, Musial pedig azonnal időt kért. 4 a 3 ellen folytatódott a küzdelem egészen 62.29-ig, amikor Németh Attila jól nyúlt bele Hetényi Péter lövésébe, végleg lezárva ezzel a mérkőzést.

A hazai együttes minden dicséretet megérdemel, hiszen kétgólos hátrányból fordítottak és szereztek két fontos pontot a rendkívül keményen, szívósan küzdő piros-kékek ellenében. A mieink fokozatosan kerekedtek felül, ezt jól szemlélteti a kapura lövések arányának alakulása; 8-10, 10-6, 19-6 és 3-0, a lövőpárbaj 40-22-vel zárult. A fordítás a csapatmunka diadala volt, a fiúk ismét megmutatták, hogy van bennük elszántság, erő, lelki tartás. És ezt nagyon jó volt látni!



DAVID MUSIAL vezetőedző a következőket mondta a meccs után: „Az első harmadban jól játszottunk, viszont nem tudtunk gólokat szerezni. A Vasas jól állta a rohamainkat, és két szerencsés találattal ők vezettek két játékrész után. Az utolsó harmadban nagyot hajtott a csapat, mindent megtettünk a győzelemért. Jól is sikerült ez a szakasz, de nem egyszerű, ha az ellenfél szerzi meg a vezetést és vissza kell jönni a meccsbe. Ez most egy kissé görcsösé tette a társaságot. Jó emberelőnyös játékkal azonban a hosszabbításban sikerült a győzelmet kiharcolni. Holnap megkezdjük a felkészülést a pénteki, Fehérvár elleni találkozóra.”

DEAC-Schiller-Vasas HC 3-2 hu. (0-1, 0-1, 2-0, 1-0)
Gólszerzők: Németh A.(2) és Izacky, illetve Surányi és Bödök

További mérkőzésfotók a galériában: deacjegkorong.hu/galeria


KULCSSZAVAK DEAC, Erste Liga,Vasas

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2018-09-12 09:30:00

további cikkek a témában
Responsive image
Két pontot hagytunk a Jégcentrumban

Admin * 2020-01-09 10:00:00

Responsive image
Minden tudásunkra szükség lesz

Admin * 2019-01-07 14:37:00

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS