A regnáló bajnokot fogadjuk vasárnap

Frissítés: 2019-12-09 07:32:27

A nemzetközi szünet előtti utolsó mérkőzésén az FTC-Telekom együttese ellen meccsel a debreceni legénység. Hogyha hiszünk az előjeleknek, akkor egyértelműen megállapítható, hogy a vasárnap esti találkozó a csütörtökihez hasonló, vagy annál is keményebb diónak ígérkezik. És nem pusztán azért, mert zöld-fehérek pénteken 4-1-es sikerrel zárták a Debrecenben győztes szeredaiak elleni rangadót, a feladvány ennél sokkal bonyolultabb.

A szombati fordulót megelőzően a fradisták 51 ponttal a második helyen állnak a rangsorban, hátrányuk (a Brassóval együtt) még mindig 21 pont a Csíkszeredával szemben. Bár az erdélyiek előnye az alapszakaszban már aligha behozható, a fővárosiak nyilván mindent elkövetnek majd a hátrányuk csökkentése érdekében. A zöld-fehér együttes decemberben kifejezetten jó szériát produkált, a mérlegük 3 meccs, 3 győzelem és 16-1-es gólkülönbség. Előző erdélyi túrájukon viszont csak 2 pontot gereblyéztek össze, de ez a közeljövőre nézve keveset számít. A mieink október elején találkoztak velük, akkor csak a hosszabbítás döntött a bajnokcsapat javára. A zöldek botladoztak egy kicsit abban az időszakban, a debreceni meccs előtt az Acélbikáknak is sikerült elkapni őket, most viszont újra csúcsformában vannak. Vasárnapi ellenfelünk szisztematikusan felépített, mély kerettel rendelkező együttes, mind a négy soruk tele van jól képzett, gólveszélyes játékosokkal. Nagy Gergő és Switzer mellett Tóth Adrián és Kulmala, valamint Fitzgerald is a kanadai táblázat élcsoportjában tanyázik. Az FTC kimondottan támadó hokit játszik, nagy iramot diktálnak, amivel előszeretettel őrölik fel az ellenfeleiket.



A mieinknek, akik egyébként szintén igen jó formát mutatnak, okosan és nagyon fegyelmezetten kell hokizni, mert csak így tudják a zöld-fehérek létszám- és erőfölényét kiegyenlíteni. Különösen nagy feladat hárul majd a védelemre, az ő feladatuk lesz az FTC támadásainak megszűrése és Hetényi Zoli támogatása is. Természetesen a kontratámadásokban is lehet és kell gondolkodni, azzal együtt, hogy a lehető legtöbbet kell a korongot a védekező zónánkon kívül tartani. Mondani persze igen könnyű, annál nehezebb mindezt megvalósítani, a közismert okok miatt hiányos kerettel különösen. A korábbi tapasztalatok szerint a mieinktől nem idegen az FTC játékstílusa, bízunk abban, hogy holnap is sikerül majd szoros meccset játszani ellenük. Egyértelmű, hogy a helytálláshoz részünkről 100 %-on felüli teljesítményre lesz majd szükség!



A találkozó kifejezetten „szurkolóbarát” időpontban kerül sorra, így reméljük, hogy a közönség nagy számban látogat ki a Jégcsarnokba és a srácok ezúttal is számíthatnak a publikum támogatására a nehéz pillanatokban. Egy biztos, az egyetemisták az utolsó pillanatig küzdeni fognak és bízunk abban, hogy izgalmas, jó mérkőzést játszanak a bajnokcsapattal szemben.

Tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy a sportstream közvetíti a mérkőzést, ami ezen a linken érhető el.

DEAC vs FTC-Telekom
2019.12.08. (vasárnap) 18:30
Debreceni Jégcsarnok

=MK=


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2019-12-07 15:00:00

további cikkek a témában

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS