Egy góllal is lehet nyerni

Frissítés: 2019-10-17 11:30:31

Ha valaki a hétfői, fehérvári meccs előtt azt állítja, hogy 1-0-ra nyerünk és a mérkőzés sorsát eldöntő találat már a 6. percben megszületik, bizonyára csak elnézően mosolygunk, majd azt mondjuk, ilyesmi a hokiban nincsen! Általában valóban nincsen, de nagyritkán azért előfordul, mi sem bizonyítja ezt ékesebben, mint a mieink győzelme a Fehérvári Titánok felett. A találkozó nem bővelkedett jegyzőkönyvi eseményekben, mégis végig komoly izgalmakkal szolgált a gyér számú helyi közönség és a televízió előtt helyet foglalók nagyobb tábora számára. Fehérváron semmit nem akartak a véletlenre bízni, így a farmcsapat keretét olyan AV 19-es játékosokkal erősítették meg, mint Sárpátki, Reisz, Szita és a két Szabó (Krisztián és Bence), hogy csak az állandó EBEL-szereplőket említsük, de mint kiderült, ez sem segített.

Jó iramú kezdést produkáltak a csapatok, az elején a Titánok hokiztak valamivel agilisabban, Hetényi Zoli azonban magabiztosan védett. A 4. percben a fehérvári kapu előtt alakult ki tömegjelenet, Sági veszélyeztetett, ám Kornakker is jól mutatkozott be. 05.26-nál Mestyán passzával Berta Ákos a saját harmadából indult meg, okosan, második szándékból lőtte el a pakkot, ami a fehérvári kapusról a hálóba pattant. A következő percekben oda-vissza hullámzott a meccs, számos kisebb-nagyobb helyzettel mind a két oldalon. A harmad fele táján Izacky száguldott el hatalmas sebességgel, elhúzta a pakkot Kornakker előtt, de közben kisodródott és már nem tudta a korongot megemelni. 11.03-nál Kiss Rolandot állították ki akadályozásért, de az előnyben felállni is alig tudtunk, minduntalan hiba csúszott a passzjátékba. Az 5 az 5 elleni játékban előbb Reisz veszélyeztette Hetényi kapuját, míg a másik oldalon Kiss Rolandnak Hárival gyűlt meg a baja. A harmad hajrájában Mangone szakadt el a debreceni védőktől, Hetényi Zoli azonban óriásit mentett.



A 2. játékrész elején hol az egyik, hol a másik kapu előtt alakult ki gólveszély, de egyik csapat sem tudott betalálni. A 23. percben Sándor Flórián került a büntetőpadra, ám az emberhátrány komoly hazai helyzet nélkül telt el. A 10. percben Hári tört be a Titánok harmadába, átadását Rutherford lőtte kapura, megint Kornakker fogott hatalmasat. Két perccel később Izacky éles szögből lőtt, a korong a vasról pattant a mezőnybe, az ellentámadásból Szita veszélyeztetett. A 13. percben erősen nyomott a Fehérvár, Hetényi Zoli egymás után háromszor is nagyot mentett. 35.37-nél Mihály Ákos gáncsolt, 2 percre a büntetőpadra került. Az előnyben kétszer is felálltunk, de igazi gólveszélyt csak Izacky megugrása jelentett, Kornakker a bárdjával tisztázott az utolsó utáni pillanatban.



A 3. harmad elején a hazai együttes kivédekezte a Mihály Ákos kiállítása nyomán keletkezett emberhátrányt, majd az 5 az 5 elleni csatában Sárpátki helyzetét a debreceni kapuvédő hatástalanította. 45.17-nél Markov kapott kisbüntetést, erősen nyomott a hazai együttes, a mieink kontráztak, a végén Filbrandt találta telibe a kapuvasat! Egyenlő létszám mellett Kuleshov ugrott ki üresben, a szólót azonban Kornakker hárította. 48.33-nál mind a két csapat létszáma megfogyatkozott, Mazzag és Mihály került a büntetőpadra. A 4 a 4 elleni játékban Hári elől mentett a farmcsapat hálóőre. 57.14-nél Kiss Dávid vezetőedző időt kért és a kapusát is lehívta a jégről. Óriási izgalmak közepette teltek az utolsó percek, a Titánok mindent bevetettek, de nem tudták feltörni a Hetényi Zoli által vezetett DEAC-védelmet. 59.32-nél Izacky kinn hagyta a térdét, Szita csak nehezen tápászkodott fel a jégről, nélkülük folytatódott a küzdelem. Gól azonban egyik oldalon sem esett, így az egyetemisták elvitték a 3 pontot Fehérvárról, Hetényi Zoli fantasztikus kapusteljesítményének is köszönhetően.



Nem csupán a legjobb magyar hálóőr parádézott, az egész csapat kiemelkedő hokit produkált. Az egyetemisták a védekezésben nagyszerű teljesítményt nyújtottak, fegyelmezetten érkeztek és zártak vissza a csatárok, hatásos blokkok sorával járultak hozzá kapuvédőnk shutout-jához. A védekezésből villámgyorsan lendültek ellenakciókba a mieink, a támadásaikban mindig benne volt a gólveszély. A kiváló játékerővel rendelkező fehérvári együttes képtelen volt feltörni a debreceni védőfalat, így a mieink teljesen megérdemelten nyerték meg a mérkőzést és előreléptek az EL- tabella 4. helyére.

David Musial vezetőedző elégedett volt a csapat teljesítményével. A debreceni szakvezető elmondta, hogy a mi oldalunkon is előfordultak ugyan hibák, de az egész társaság kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, remekül védekeztünk és jó helyzeteket alakítottunk ki. Végső soron olyan ellenfelet sikerült legyőzni, amelyik az EBEL-ből áthozott hat játékossal a top-csapatok szintjén teljesített ezen a meccsen.

Fehérvári Titánok – DEAC 0-1 (0-1, 0-0, 0-0)
Gólszerző: Berta Á.

=Müller Károly=; fotók: Fehérvári Titánok


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2019-10-15 09:00:00

további cikkek a témában
Responsive image
Skodák a jégen

Admin * 2019-09-13 16:00:00

Responsive image
A cél első körben a felsőház

Admin * 2019-09-12 16:00:00

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS