Három pontért utazunk a fővárosba

Frissítés: 2019-10-12 10:33:26

Az elmúlt héten négy kőkemény mérkőzésen lépett a jégre a DEAC hokicsapata. A tárgyhétre viszont csak egy tétmeccs jutott, így pár napig aktívan pihenhettek a srácok. Végre jutott néhány nyugisabb nap gyakorlásra, tervezésre és a fájdalmak is csillapodhattak egy kicsit, előre bocsájtva, hogy egy profi sportolónak mindig fáj valamelyik testrésze. A nyugalom azonban csak átmeneti, pénteken este már folytatódik a menetelés, mégpedig a Hokiklub Budapest vendégeként.

A hazai együttes pillanatnyilag 4 szerzett ponttal sereghajtó az ERSTE Ligában, egyetlen győzelmüket még az első fordulóban aratták, nagy meglepetésre idegenben nyertek az UTE ellen. A lilák azóta is pocsék szériában vannak, de a pénteki ellenfelünk sem tudott megújulni, 7 rendes játékidős és egy hosszabbításos vereség került a tarsolyukba.



Nem mintha a mieink útja folyamatos diadalmenet lett volna, ám a Fradival szemben kiharcolt egy pont, majd a Csíkszereda elleni nagy győzelem arra utal, hogy elindultunk felfelé. Az eddigi eredmények alapján a debreceniek a találkozó esélyesei, bár a pontok sorsa ezúttal is a jégen dől majd el. Az egyetemisták háza táján csaknem minden rendben van, a hangulat a jégen és az öltözőben is kitűnő. Bár Piatak még a rehabilitáció időszakát éli, a csapat Rutherford érkezésével jelentősen megerősödött. Ilyen magasan jegyzett jégkorongozó nem játszott még a DEAC együttesében, talán csak a MOL Ligás időszakban rövid ideig itt hokizó Jesse Schultz érhet a nyomába.



A játékosok azt ígérték, hogy pénteken elszántan és fegyelmezetten fognak hokizni, feltett szándékuk, hogy folytatják a Csíkszeredában megkezdett jó sorozatot. Igazából szeretnénk hinni abban, hogy ezen a találkozón csak az lesz a kérdés, kikkel játszik majd együtt David Rutherford, hogyan értik meg egymást az új játszótársakkal és első meccsén mennyire lesz eredményes. Azaz három pontért utazunk a fővárosba.

Hokiklub Budapest vs DEAC
2019. október 11. péntek, 18:00
Tüskecsarnok, Budapest

= MK=


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2019-10-10 09:57:00

további cikkek a témában

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS