A sereghajtó érkezik vasárnap

Frissítés: 2018-11-19 12:47:43

A november 18-ai, debreceni ERSTE Liga meccsen a Schiller-Vasas HC csapata lesz a mieink ellenfele.

Közismert tény, hogy a fővárosi együttes a fiatalokra épít, a Ligában elvárható meccsrutin híján nem véletlen, hogy a piros-kékeknek még nincs rendes játékidős győzelme és összesen hat megszerzett pontjukkal az utolsó helyen állnak a bajnoki táblázaton. Nagy hiba lenne azonban, ha nem figyelnénk eléggé rájuk, hiszen legutóbb az FTC-re is ráijesztettek. No nem nagyon, csak egy kicsit. Minket viszont már meg is vicceltek, bár Debrecenben rossz viccként élték meg, hogy pontot vesztettünk ellenük. Régen volt ugyan, egészen pontosan a szezonnyitón, de azért nem szabad elfelejteni. A jelen helyzetben különösen; fontos pontokat veszítettünk úgy az UTE, mint az Acélbikák ellenében. Az áhított dobogós helyet így is visszaszereztük, de mögöttünk sűrűsödik a mezőny.



A Brassó szintén 41 pontot szerzett, jobb gólkülönbségünk révén kerültünk eléjük, bár ők egy meccsel többet játszottak ezért, az UTE hátránya pedig velünk szemben két pont. Ha biztosan meg akarjuk tartani a 3. helyet, akkor vasárnap 3 pontot kell szerezni, mivel mindkét üldözőnk győzelmi esélyekkel lép a jégre. Sajnos Dominik Novotny biztosan hiányozni fog erről a meccsről és csak reménykedünk abban, hogy Kafka felépülhet. Ezzel együtt sem tudunk azonban egyetlen olyan szempontot említeni, amelyikben a Vasas juniorjai felülmúlnák a mieinket. Alapvető, természetes elvárás a mieink irányába, hogy a rendes játékidőben lehozzák ezt a találkozót! Az elmondottak nyilván nem azt jelentik, hogy előre le akarnánk osztani a szerepeket, csupán a szurkolók elvárásait tükrözik. Egyébként sem gondoljuk, hogy az említettekre az együttesünket figyelmeztetni kellene, David Musial és csapata nyilván hasonló elvárások mentén készítni fel a játékosait. Mert a győzelmet csak a jégen lehet és kell megszerezni.



Az idén is elkezdődött a csokigyűjtés a leukémiával élő gyermekek számára, amelyhez természetesen csatlakoztak a DEAC jégkorongozói is. Az első tábla csokikat David Musial vezetőedző, Berta Ákos csapatkapitány és a védelem egyik oszlopa, Kovács Bronson helyezték a gyűjtődobozba. Bízunk abban, hogy szurkolóink is részt kívánnak venni az örömszerző akcióban és a vasárnapi mérkőzés előtt, alatt és után egy-egy tábla csokoládéval támogatják a nemes ügyet. Felajánlásaikat előre is köszönjük!



DEAC vs Schiller-Vasas HC
2018.11.18. (vasárnap) 18:30
Debreceni Jégcsarnok

=MK=


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2018-11-17 18:30:00

további cikkek a témában
Responsive image
Nem sikerült pontokat szerezni

Admin * 2018-11-27 12:00:00

Responsive image
Büszkék lehetünk a srácokra!

Admin * 2019-09-05 11:50:00

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS