Csütörtöktől csokigyűjtés

Frissítés: 2018-11-17 13:15:39

Idén is rendeznek karácsonyi csokigyűjtést Debrecenben a leukémiával élő gyermekeknek. Természetesen rögtön csatlakoztak az akcióhoz a DEAC jégkorongcsapatának tagjai is, és máris gyűlnek az édességek a Debreceni Jégcsarnokban.

Az első tábla csokikat a nemrég a hét játékosa címet is begyűjtő Kovács Bronson és a csapatkapitány Berta Ákos, valamint David Musial vezetőedző dobta a stábtagok által készített DEAC-os dobozba csütörtökön. Gyűjtődobozra a jégkorongos csapatkép és több DEAC-címer mellett a jótékonysági akció szlogenje is rákerült: „Veled vagyok!”



A csapat bízik abban, hogy összefogva akár több ilyen dobozt is meg tudnak tölteni. Ezért arra kérik a segíteni vágyó szurkolókat, hogy aki teheti, az vigyen magával a vasárnap esti DEAC-Vasas találkozóra egy-egy tábla csokit, amelyet a bejáratnál kihelyezett gyűjtődobozba lehet majd bedobni.

Az ajándékok és üzenetek országosan jutnak el karácsonyra a gyermek-hematológiai centrumokba egy alapítvány közvetítésével. Debrecenben az adományozási ünnepséget december 2-án tartják az addig beérkezett ajándékokból.


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2018-11-17 12:30:00

további cikkek a témában

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS