Csak a meccs előtt tervezünk meglepetést

Frissítés: 2018-11-17 12:31:57

Az UTE ellen elveszített, szerdai ERSTE Ligás találkozó után gyorsan itt a lehetőség a javításra; november 16-án este a Dunaújvárosi Acélbikák látogatnak Debrecenbe.

Jelen állás szerint az újvárosiak a tabella 6. helyén tanyáznak, míg az egyetemisták a negyedik pozíciót foglalják el. A pontkülönbség viszont jelentős, a debreceni együttes 13 ponttal múlja felül a vendégcsapatot. A mieink az eddig begyűjtött 40 pontjukból hatot éppen a pénteki ellenféltől szereztek meg, legutóbb november 2-án, hazai jégen nyertek 6-2 arányban. A hétközi megmérettetés egyik gárdának sem sikeredett túl fényesre, a DEAC rendes játékidőben szenvedett vereséget, az Acélbikák pedig csak a hosszabbításban kerekedtek felül a Schiller-Vasas fiataljain.



Az újvárosiak kerete kimondottan erős, számos jól képzett játékossal rendelkeznek, elegendő, hogyha Azari Zsolt, vagy a légiósok közül Franssila, Dubek, illetve Henrich Jabornik nevét említjük. A csapat támadó játéka eredményes, eddig 76 gólt szereztek, többet, mint bárki a mezőnyben, az első négy csapatot kivéve. A DAB mostanáig kevésbé volt sikeres az élcsapatokkal szemben, viszont aránylag biztosan intézte el a tabellán mögötte állókat. Valami még sincs igazán rendben a nagy múltú alakulat háza táján, ezt jelzi Antti Karhula vezetőedző november 12-én bejelentett menesztése is. Ettől függetlenül azonban biztosra vehető, hogy vendégek Debrecenben is bizonyítani szeretnének és kettőzött erővel vetik majd magukat a küzdelembe.



Összességében az esélyek azért inkább a mieink mellett szólnak, a tényleges sikerhez azonban arra is szükség van, hogy a játékosok túltegyék magukat a szerdán este történteken és visszataláljanak ahhoz a gyors és kreatív játékhoz, amit a mérkőzéseik java részében produkáltak. A fegyelem szintén kulcskérdés. A társaság igen sok kiállítást kap, ráadásul ezeknek egy része fölöslegesen begyűjtött kiállítás, melyektől feltétlenül tartózkodni kell a jövőben.



A reméljük szép számban kilátogató közönségnek érdemes lesz időben megérkezni a Jégcsarnokba, mivel a szervezők több meglepetéssel várják a „nagyérdeműt”, némelyikhez szükség van a szurkolók kreativitására is. A mérkőzésen viszont nem szeretnénk semmiféle meglepetést, megelégszünk egy úgyszólván hétköznapi hazai győzelemmel.

DEAC vs Dunaújvárosi Acélbikák
2018.11.16. (péntek) 19:30
Debreceni Jégcsarnok



MK


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2018-11-15 14:25:00

további cikkek a témában
Responsive image
Egyetlen gól döntött

Admin * 2019-01-27 11:17:00

Responsive image
Erdélyi újonc érkezik

Admin * 2018-10-11 13:30:00

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS