Szeredára várva

Frissítés: 2018-10-20 15:48:09

Kőkemény hétvége vár a DEAC jégkorongozóira. Az egyetemi csapat a tabella első és második helyezettjét is vendégül látja három nap leforgása alatt a Debreceni Jégcsarnokban. Péntek este 19:30-tól a listavezető Csíkszereda, míg vasárnap 18:30-tól a jelenlegi ezüstös Ferencváros látogat Debrecenbe.

De koncentráljunk egyelőre az első feladatra. Péntek este az idei ERSTE Liga szezon egyik legerősebb csapata, a listavezető SC Csíkszereda látogat a DEAC-hoz. A csíkieik 14 mérkőzésükből 12 győzelmet arattak, rendes játékidőben csak az FTC-Telekom tudott nyerni ellenük.



A 76-48-as gólkülönbségük is imponáló, a szerzett gólok száma különösen. Így aztán érthető, hogy a legtöbb statisztikai mutatót az erdélyi gárda uralja. A kanadai táblázatot Valchar vezeti, utána Becze, Részegh és Taratukhin következnek. A góllövőlista élén Becze áll, Valchar a harmadik, a gólpassz lista elejére sem tudtak más klubból odaférni, sőt, a +/- táblázat első három helyét is szeredaiak (Belov, Részegh és Valchar) foglalják el. Az első két csíkszeredai sor különösen erős támadó potenciállal rendelkezik, de nem csupán ők veszélyesek. A DAB ellen például Salló Alpárnak is „elsült a keze”, kétszer pókhálózta ki a felső sarkot.



Nem szeretnénk tovább feszíteni a hazai szurkolók idegeit, már csak azért sem, mert a mieink oldalán is van mit bemutatni. A DEAC mérlege 13 meccs, nyolc győzelem, egy siker és két vereség a ráadásban, illetve 2 vereség rendes játékidőben. Együttesünket hazai jégen még mindig nem tudták legyőzni, reméljük, hogy a pénteki meccs után is hibátlan marad.

Játékosaink közül Kovács Bronson holtversenyben a negyedik helyen áll a hátvédek kanadai táblázatán, a kapusok top listáját pedig Hetényi Zoltán vezeti, aki az első helyet foglalja el mind a védési hatékonyság, mint a meccsenként kapott gólok átlaga tekintetében. Ezen a poszton mi vagyunk a jobbak, bár Lakosil Vlastimil is kiváló hálóőr. Ha létezik egyáltalán gyenge pontja ennek a Csíkszeredának, akkor az a védekezés, de az ellenfelek ettől sem lesznek okosabbak. Nyilván lehetne azt mondani, hogy akkor tessék őket lerohanni, ám ilyen kaliberű támadó alakzat ellen ez hasonlóan kockázatos volna, mint védekezésre berendezkedni.



Tény, hogy a kapusunk igazi klasszis, a csapatunk gyors, gólerős és a játékosok nem arról híresültek el, hogy ijedősek lennének. Az első Csíkszereda elleni találkozónkon a 2. harmad végén még vezettünk, csak a záró harmad utolsó perceiben tudtak a csíkiek fölénk kerekedni. Ha idegenben képesek voltunk erre az eredményre, miért ne teljesíthetnénk túl hazai jégen?! A pontszerzés igencsak fontos lenne, mert a 3. helyünk ugyan nem forog veszélyben, de nem lenne életbiztosítás a Brassó-DAB-UTE triót túl közelre engedni.



David Musial edző így várja a pénteki derbit: - Ez a mi pályánk, és nagyon fontos, hogy itthon magabiztosak legyünk, közönségszórakoztató meccseket vívjunk, és győzzünk. Ez növeli az önbizalmunkat, és a jó hangulat megteremtésében is segít. Remélem, hogy ez a sorozat sokáig tart majd. A Csíkszereda támadóira nagyon oda kell figyelnünk péntek este, hiszen jól használják ki az emberelőnyöket. Keményen kell játszanunk, viszont vigyáznunk kell a büntetésekkel is, mert, ha emberhátrányba kerülünk, azt a Csíkszereda azonnal kihasználhatja – mondta a cseh-német szakember, aki szerint fontos, hogy folyamatosan próbára tegyék a vendégek kapusát, aki gyengébb meccseket is produkált már a szezonban.

2018.10.19. (péntek) 19:30 EL-72
DEAC vs Sport Club Csíkszereda
Debreceni Jégcsarnok

= cs =


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2018-10-18 12:30:00

további cikkek a témában

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS