Rangadó tanulságokkal

Frissítés: 2018-10-10 14:50:09

Aligha mertünk volna nagyobb összegben fogadni a hétfő esti UTE-DEAC mérkőzés végeredményére, annyira egyformának látszott a két együttes, úgy a papírforma, mint a legutóbbi, debreceni összecsapás tényleges tapasztalatai alapján. Volt azonban néhány kedvezőtlen előjel, melyeket nehéz volt nem észrevenni. Leginkább az, hogy míg a mieink kemény találkozókon égették az energiákat, a liláknak volt másfél hete a pihenésre és a felkészülésre, így biztosra vehetjük, hogy kielemezték a csapatunkat oda-vissza. A mérkőzés előtti megszólalásában Szilassy Zoltán, az UTE vezetőedzője közzé is tette csapata győzelmi receptjét.



Az 1. harmad elején nem volt öldöklő iram, de jó tempóban hokizott mindkét együttes. 02.01-nél Hebar elkezdte „belakni” a büntetőpadot, miután látványosan kihúzta Berta lábát. Egy kavarodás során Turcotte kellemetlenkedett Sila kapuja előtt, de a hazaiak végül kivédekezték az emberhátrányt. Az ötödik percben a szlovén csatár ismét a büntetőpadra került, az emberfórunk pedig másodjára is kimaradt. Hebart Novotny váltotta a büntetőpadon, de a hátrányt viszonylag simán védekeztük ki. 17.42-nél szép támadással megszereztük a vezetést; Turcotte száguldott el a bal oldalon, nagy bombája Sila mamutjáról keresztbe pattant, a kapu előtt helyezkedő Novotny pedig a hálóba vágta. Az utolsó percben is akadt néhány veszélyes helyzetünk, előbb Berta kígyózott át az újpesti védelmen, ám ezalatt Novotny-t a jégre vitték, majd Izacky próbálta a rövidbe gyömöszölni a pakkot, Sila azonban a helyén volt. A harmad képe alapján nem tűnt túl félelmetesnek az UTE, gyanús volt, hogy a lila-fehérek készülnek valamire.



A 2. játékrész második percében a hazaiak kaptak technikai kisbüntetést, túl sok játékos volt a jégen. Az emberelőnyt eléggé ráérősen játszottuk meg, közben Ropret szerzett korongot, Hetényinek kellett nagyot mentenie. Kapusunkra 25.18-nál ráfújtak egy játékkésleltetést, ezúttal a mieink kerültek emberhátrányba. A hátrányban hosszú ideig jól védekeztünk, mígnem 27.01-nél Hebarnak kapásra jött ki Huba lőtt passza és a szlovén nem hibázott. Tizennégy másodperc játék után Sillót vitték ki nyírásért, ezt az előnyt is rövid úton kihasználta az UTE; ezúttal Ropret érkezett Hebar kipattanójára. Nem vezettek sokáig a lilák, 20 másodperccel később Kuleshov vágtatott el a bal oldalon, középre adását a jókor érkező Kovács Bronson helyezte be Sila ketrecébe. Gyorsan jött volna az újpesti válasz, a korong a hálónkba került, de a játékvezetők hosszas videózás után magas bot miatt érvénytelenítették a találatot. Rövidesen Hetényi Péter került a büntetőpadra, majd a 38. percben Izacky következett. A hátrányban megint jól kevertek a hazaiak, kavarodás kezdődött a debreceni kapu előtt, végül Kocsis tuszkolt be egy kipattanót. A 2. harmadban négy darab 2 perces kisbüntetésből három gólt kaptunk, ami nagyon nem illett bele a trendbe, amihez kezdtünk hozzászokni…



A 3. harmadban az UTE megpróbálta tovább fokozni a tempót. 42.44-nél Hebar újra betalált, a debreceni érzelmű nézők kezdtek idegesek lenni. A gond az, hogy a játékosok is; 10 perc leforgása alatt 5-5 kisbüntetést szórtak ki a játékvezetők, gyakorlatilag alig ment 5 az 5 ellen a hoki. A DEAC hajtott a szépítésért, de erőfeszítéseiket gátolta a széttöredezett játék. 52.47-nél Novotny és Kiss különböztek össze, Ropret pedig játékkésleltetésért kapott 2 percet. A fórt 8 másodperc alatt használták ki az egyetemisták; Vuorijarvi bombája Turcotte-ról bepattant, egy gólra zárkóztunk fel. 58.20-nál David Musial időt kért és lehívta Hetényit a pályáról. A kockáztatás ezúttal nem jött be, 59.39-nél Csanyi az üres kapuba helyezte a pakkot. Hat másodperccel a lefújás előtt Izacky tűzött össze Sikorcin-al, a szlovák csatár a botjával hátulról megütötte a debreceni játékost, ami 2+2 percnél többet is megért volna.



A csendesebb első harmad után vérbeli rangadót produkált a két együttes, ahol az UTE főként fizikailag frissebbnek bizonyult és kihasználta a mieink sorozatos kiállításait. Hetényi Zoli ezúttal is remekül védett, de túl sokszor került kiszolgáltatott helyzetbe. Úgy tűnt, hogy a mieink túlságosan is bíztak az emberhátrányos védekezésükben, ám ez most nem működött annyira hatékonyan, mint a korábbiakban. A debreceni alakulat ezúttal is jól játszott, de a soron lévő, pénteki mérkőzésen fegyelmezettebb játékra lesz szükség az orosz légiósokkal megtűzdelt Gyergyó ellenében.

A meccs után adott nyilatkozatában David Musial vezetőedző is erről beszélt: „Szoros meccset játszottunk, mindent megpróbáltunk, de az UTE egy remek csapat. Büszke vagyok a fiúkra. Pénteken érkezik a következő ellenfél, a továbbiakban erre fogunk koncentrálni.”

[EL 60] UTE vs DEAC 5-3 (0-1, 3-1, 2-1)
Gólszerzők: Hebar (2), Ropret, Kocsis és Csanyi, illetve Novotny, Kovács Br. és Turcotte

= cs =


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2018-10-09 11:00:00

további cikkek a témában

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS