Nagy küzdelemben dőlt el a meccs

Frissítés: 2018-09-24 09:37:33

Már a DEAC erdélyi túrája előtt is érezhető volt, hogy új időszak kezdődik a debreceni gárda megítélésében. Elsősorban arra gondolunk itt, hogy rövid úton vége lett az együttes itt-ott felhangoktól sem mentes „újoncként” való emlegetésének. Hiába, a tények kemény dolgok és a remek szereplés, a listavezetői pozíció elhódítása, a kiváló statisztikai mutatók mind-mind tiszteletet parancsolóak azok számára is, akik nem feltétlenül az egyetemistákért szorítanak.

Mostanában már arról szólnak a híradások, hogy a DEAC a felsőházi tagságra tör, hogy hat pontos erdélyi túrára hajt az éllovas és így tovább. Nem szeretnénk túlértékelni a valóban komoly sikereket, mert még a bajnokság elején járunk és valamikor február táján kell majd csúcsformában lenni. Dokumentálható azonban egy fontos részsiker; úgy tűnik, összeállt itt az a jó szellemű, szerethető kis társaság, amelyik nem mellékesen kiváló jégkorongozókból áll. Ami pedig a „szakmát” illeti, persze hogy hat pontos erdélyi túrára hajtunk, mi másra?!



A csíkszeredai alakulat természetesen minden energiát mozgósított azért, hogy a mieink ne tudják hazavinni a 3 pontot. A félelmetes orosz különítmény is teljes létszámban a fedélzeten volt, még szerencse, hogy a debreceni játékos sem ijedős fajta. Alig több, mint egy perccel a találkozó megkezdése után már Lakosil hálójába kötött ki a pakk, Salló passzát 01.25-nél Novotny Dominik értékesítette. A vendégvezetést egymás után három 2 perces kisbüntetés követte; előbb Izacky, majd Kovács Bronson, végül Novotny került a büntetőpadra, a Szereda kétszer is dupla fórba került. Az eredmény azonban nem változott, egészen 19.19-ig, amikor 4 a 4 elleni játék során újra Novotny talált be Berta átadásából. Az 1. harmadban oda-vissza folyt a játék a jégen, kiegyenlített periódus végén a mi oldalunkon 2 gólos vezetést könyvelhettünk el.



A 2. játékrész elején kicsit bennragadtunk az öltözőben, 20.25-nél Valchar, majd 18 másodperccel később Taratukhin volt eredményes, villámrajtot vettek a hazaiak, David Musial pedig villámgyorsan időt kért. A taktikai utasítások eredményt hoztak, 32.56-nál Kovács Bronson használta ki a hazai emberhátrányt és gólra váltotta Turcotte, illetve Hári passzát. 33.41-nél a két Salló, Alpár és Barna akaszkodtak össze, majd egymás után négy kiállítás borzolta a kedélyeket, főleg a mieinkét, mivel ebből háromszor ellenünk fújtak a játékvezetők. A harmad végén egy gól volt az előnyünk, de nagyon kapaszkodott a hazai gárda.



A 3. harmad is rosszul kezdődött számunkra, 40.51-nél megint Valchar szerzett gólt, egyenlítettek a csíkiek. 41.17-nél Rokaly Szilárd kapott 2+2 percet, utána Valchar is kiült, de a nem tudtuk a fórt kihasználni. 47.01-nél Hetényinél láttak játékkésleltetést a játékvezetők, igencsak könnyű síppal osztogatták a 2 perceket. A 3. harmadban egyre erősebben nyomott a Szereda, ami 56.31-nél góllá érett, a találatot Becze szerezte, ezzel a hazaiak otthon tartották a 3 pontot.



A DEAC legénysége minden dicséretet megérdemel azért, hogy több, mint 56 percen át partiban tudott maradni a Liga egyik legerősebb együttesével szemben. Nyilván befolyásolta az eredmény ilyetén alakulását az is, hogy a mérkőzés során 22 percet kényszerültünk emberhátrányban játszani (szemben a Szereda 16 percével), ami nagyon sokat kivesz a játékosokból. A revansra bőven lesz még lehetőség, csak a mieinken áll, hogyan élnek-e vele!

[EL 30] 2018.09.23. 17.30 Csíkszereda
Sport Club Csíkszereda - DEAC 4-3 (0-2, 2-1, 2-0)
Gólszerzők: Valchar(2), Taratukhin és Becze, illetve Novotny(2) és Kovács Bronson

= cs =

(Fotók: Csíkszeredai Sportklub Facebook)


KULCSSZAVAK

Responsive image
szerző: Admin
Email: racz.csaba@deac.hu
közzétéve: 2018-09-24 08:30:00

további cikkek a témában

KATEGÓRIÁK

HÍRDETÉS